FRPG Top Sites
Belépés

Elfelejtettem a jelszót!











Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

nincsen

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (11 fő) Szomb. Feb. 15, 2014 1:41 am-kor volt itt.
Latest topics
» Joessie Whelan
Csüt. Jún. 19, 2014 3:48 am by Admin

» Abdul Aziz al-Harbi
Vas. Máj. 18, 2014 3:49 am by Abdul Aziz al-Harbi

» Régi vagy befolyásos mágus családok
Kedd. Máj. 13, 2014 9:18 pm by Admin

» Alonso Amendola
Kedd. Máj. 13, 2014 12:12 am by Admin

» Celia Pella Amendola
Hétf. Máj. 12, 2014 7:05 am by Vendég

» Calvin van Ellan
Vas. Máj. 11, 2014 9:55 pm by Admin

» Luna Flores
Pént. Máj. 09, 2014 8:08 pm by Admin

» Norldarien Moonshine
Csüt. Máj. 08, 2014 9:12 am by Norldarien Moonshine

» Vámpír klánok és uradalmak
Hétf. Máj. 05, 2014 4:01 am by Admin

Top posting users this month

Affiliates

Christian Wittmore

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Christian Wittmore

Témanyitás by Christian Wittmore on Vas. Márc. 09, 2014 9:14 am


2014. I. negyedév, II. hely



Teljes név: Christian Wittmore
Becenevek, álnevek, stb.: -
Faj: vámpír
Nem: férfi
Születési hely és idő: 1542. Franciaország Átváltozás: 1564.
Jelenlegi tartózkodási hely: Finnország északi része
Jelenlegi foglalkozás: üzletember, gyártulajdonos
Rang: vámpír nagyúr

Aktuális adatok, játékok, stb.

Kapcsolatok

Apa: Jean (halott)
Anya: Edit (halott)
Testvérek: 2 fiú, és 3 lány (halottak)

Egyéb hozzátartozók: -

Megjelenés

Magas, izmos, jó vágású férfi, látszólag a húszas évei végén. Noha igen fiatalon lett vámpír, volt egy éjszaka az életében, amikor igen közel került a halálhoz, és jó pár évet öregedett, ezért kb. 28-30 évesnek néz ki, bár egy fura, kortalanság érzéssel társulhat ez, főleg a tekintete miatt. A haja meglehetősen rövidre nyírt maradt a szerzetesi életnek köszönhetően, acélkék szeme mintha vesékbe látna. A mozgása lassú, megfontolt, szinte mackós, persze csak addig, amíg nem veszi elő vámpír képességit. A mosolya csibészes, ilyenkor a szeme szélénél kis szarkalábak jelennek meg, s egyesekben felvetődhet a gondolat, hogy esetleg idősebb, mint aminek látszik.
Öltözködésében az egyszerű, visszafogott elegancia híve.

Viselkedés

Heves vérmérsékletű vagyok. A negatív történések inkább elkeserítenek, mint dühítenek, de haragtartó típus lettem mostanában, ami leginkább a vérfarkasok bánnak. Csak tényleg ritkán lobbanok hirtelen haragra. Ettől még az érzelmeim lehetnek igencsak sötétek, ha úgy jön ki a lépés, és most már évtizedek óta úgy jön ki. Régen másodpercek alatt voltam képes szerelembe esni, ma már ez egyáltalőán nem jellemző rám. El tudnak ragadni a tudományos kérdések, fejtörők.
Még mindig elég szilárd erkölcsi alapokkal rendelkezem, bár egyes dolgokkal szemben már nem vagyok képes türelmesen viselkedni.

Előtörténet

Egy kis faluban születtem, Franciaországban. A szüleim egyszerű parasztok voltak, hatan voltunk testvérek. Nyomorogtunk, állandóan éhesek voltunk és gyengék. Egyik télen a legkisebb húgomat elvitte a köhögés, és az öcsém is éppen csak megmenekült. Akkor még én sem voltam hat éves. A bátyám, és a nővérem már tavasszal segíthetett a földeken, vagy vigyázott a kicsikre. Én is igyekeztem kivenni a részem a munkából, de még nehezen boldogultam. Viszont apám felfedezte, hogy jó eszem van, mindent, amit mond, hamar megjegyzek, megértek, ha nem tudom teljesíteni, az a gyengeségem, vagy az ügyetlenségem miatt van. Gondolt egyet, s hogy eggyel kevesebb éhes száj legyen otthon, beadott a közeli kolostorba. Én úgy gondolom, az életemet mentette meg ezzel.
A kolostorban volt mit enni, ha nem is sok, de az élet szigorú keretek között zajlott, és gyakran kellett böjtölni is, viszont tanulhattam. Viharos idők voltak azok az életemben. Egyrészt boldog voltam, hogy mindig tele a hasam, és lenyűgöztek az új ismeretek, másrészt lelkiismeret furdalásom volt, ha ettem, és a testvéreimre gondoltam, és éjszakámként anyám után sírtam.
Következő ősszel hallottam, hogy rossz lett a termés, és éhínség van a vidéken. Borzasztóan aggódtam a családomért, így belopóztam az éléskamrába, felpakoltam egy nagy batyut, amit még elbírtam, és nekiindultam hazafelé. Az ég csodája, hogy nem tévedtem el, nem kapott el egyetlen éhes kóbor parasztlegény sem, és nem is estem össze a kimerültségtől valahol az árokszélen. Hazaértem. A szüleim nem is tudták, örüljenek-e vagy sírjanak. Valóban éheztek. Végül anyám ételt készített a batyu tartalmának egy részből, és megetette a gyerekeket, de tudták, hogy a holmi lopott. Nemsokára meg is jelent két szerzetes a kolostorból. Apám visszaadta a batyu tartalmát, és bocsánatot kért a nevemben. A szerzetesek otthagyták az ételt, és engem visszavittek. Az apát maga beszélgetett el velem. Elmagyarázta, hogy ők is osztanak élelmet a szegényeknek, de nem tudnak mindenkit ellátni, és a kolostornak működnie kell, mert a tudást meg kell őrizni. Megértettem, amit mondott, és a kérdéseimmel és válaszaimmal meg lehetett elégedve, mert maradhattam, és tanulhattam tovább.
Tizenkét éves koromra már csodagyereknek tartottak. Igen szépen írtam és szinte folyékonyan beszéltem latinul, ráadásul a vallásfilozófiai kérdésekben is tájékozottnak bizonyultam. Az apát egy másik kolostorba küldött tanulni. Ott régi kéziratokat fordítottunk. Innen kerültem egy főúri kastélyba, ahol is egy igen értékes, ókori kéziratot kellett lefordítanom a kolostor javára. A tulajdonosa csak így engedélyezte, ha a mű nem hagyja el a várát.
Később felmerült bennem, hogy ez az egész megbízás igazából csak arra volt jó, hogy engem a várban tudhasson a vár úrnője. Tőle féltek a szolgálók, azt mondták, nagyon szigorú, és hirtelen haragú. Én az első időkben nem is találkoztam vele, de mivel a többiek úgy rettegték, én is tartottam tőle, és kíváncsi is voltam. Már majdnem befejeztem a munkát, amikor egyszer összefutottunk az egyik torony lépcsőin. Nekem szerzetesként távol kellett tartanom magam a testi örömöktől. Ugyanakkor éppen kamaszodtam, ami nem könnyítette meg a dolgomat ez ügyben. S akkor ott állt előttem egy földöntúli szépség. Én felfelé igyekeztem, ő egy fordulóban állt. Hogy rám várt-e? Elképzelhető. Mielőtt még elgondoltam volna, mit teszek, térdre ereszkedtem. Ő csak állt ott és nem mozdult egy ideig. Én is képtelen voltam mozdulni. Aztán ő sarkon fordult, és belépett egy folyosóra, ahová nekem tilos volt követnem, mert a családi lakosztályokhoz vitt. Úgy éreztem magam, mint akit fejbekólintottak. Az aznapi munkám fabatkát sem ért a továbbiakban, azt sem tudtam, hogy hívnak, nemhogy egy értelmes mondatot tudtam volna összehozni. Éjszaka olyan álom tört rám, erős vágyakkal, hogy azt hittem belepusztulok. Aztán a következő éjjel is, s innentől rendszeresen. Kétségbeesetten próbáltam ellenállni a kísértéseknek. Kimerültem, nappal csak szédöngtem, enni is alig bírtam.
A lefordított iratokért havonta jött valaki a kolostorból. Amikor megérkezett a szerzetes testvér, hogy elvigye az elkészült lapokat, azok mennyisége messze elmaradt az előző adagoktól, és jól láthatóan az utolsó pár oldal minősége klasszisokat romlott. Először felelősségre akart vonni, aztán meglátta karikás szememet, beesett arcomat, és azonnal arra gondolt, hogy beteg vagyok. Ágyba parancsolt, és megkérte a vár urát, hogy ugyan, vizsgáljon már meg az orvosuk. Az orvos közölte, hogy valószínűleg túlhajszoltam magam, és némi táplálóbb étel, és pár nap pihenés rendbe tesz. Én nem voltam ebben annyira biztos, de nem mertem elmondani, mi is történt.


Marie


Aznap éjjel az úrnő megjelent a szobámban. Először azt hittem, hogy csak álmodom. Megsimította az arcomat, a keze sima volt, és kellemesen hűsítő. Aztán közelebb hajolt, és éreztem a parfümjének, és a bőrének az illatát. Mintha tettem volna valami eleve elvetélt próbálkozást arra, hogy ellenkezzem, vagy imádkozzam, de nem vagyok benne biztos. Aztán éreztem valami szúró fájdalmat a nyakamon, és aztán valami csodás érzés töltött el, s aztán ... képszakadás.
Másnap, noha gyengének éreztem magam, mégis sokkal jobban voltam. A nap nagy részét végigaludtam. Meggyőztem magam, hogy amit éjjel átéltem, az csak egy álom volt. De következő éjjel újra eljött, és ugyanaz történt. Aztán utána is. Én nappal ettem, ittam, és aludtam, mint akit fejbe vertek, éjjel pedig a látogatásaira vártam. Először nem értettem, mi van velem, és hogy ő mit tesz. Azt, hogy ez valami bűnös dolog, józanabbik felem sejtette, de még aggódni is képtelen voltam emiatt. Boldog voltam. Persze nem álltam talpra, mert a vérveszteség nem engedte.
Egy hét után az úrnőm, akibe addigra már őrültem szerelmes voltam, elmondta, hogy ő micsoda. Őt nemrég vette feleségül a vár ura, nem szereti, csupán a pénzéért ment hozzá. Viszonylag fiatal vámpír volt, alig hatvan éves. Most alapozta meg a jövőjét mondhatni. Engem is kiszemelt, mint valakit, akire szüksége van. Én olyan mértékben a hatalmába kerültem, hogy ezt szinte kitüntetésnek éreztem. Innentől neki dolgoztam, az ügyeit, a levelezése egy részét intéztem, a fordítás csak másodlagos lett. Ha valamit megfelelően teljesítettem, akkor jutalomként vette a vérem, és én örültem ennek. Teljesen behálózott, s fokozatosan megrontott. A kódex elkészült, de én nem tértem vissza a kolostorba, hanem elhagytam a rendet. Innentől személyi titkáraként éltem a kastélyban. Igen, a férjét is megcsalta velem néha, majd pár év múlva eltette láb alól.
Aztán maga mellé emelt, vámpírrá tett, egy őrültem szerelmes, elfogult, a teremtőjét istenítő vámpírrá. Azonban én intéztem a levelezését, és így kapcsolatban álltam más vámpírokkal, akik távolról figyelemmel kísérték az eseményeket. Intéseket kaptam tőlük, figyelmeztetéseket, hogy a párom nem jó irányban halad, mert a gyilkoságia veszéylezetik a Fátyol egységét. Mivel megérettem, hogy nekem kéne visszatartani a sötétségtől, és talán valahol mélyen ő is ezt szeretné, ezért vett maga mellé, én igyekeztem valóban mindent elkövetni. Nehéz idők voltak. Őrült mód bukdácsoltam fel és le, fényből ki, sötétbe be, ahogy lebuktam érte, felkínlódtuk magunkat, ő újra elveszett, és én megint érte nyúltam. Nem tudom, hogyan voltam erre képes, de vagy tizenöt évig elhullámvasutaztunk így. Ő azonban menthetetlen volt, és egyszer eljött az az idő, amikor képtelen voltam már megmaradni a jó úton, magával ragadott engem is. Éreztem, hogy a vesztünkbe hullunk, de már nem érdekelt. Megjött a tanács pár tagja, és megölték őt. Én őrjöngtem, és vele akartam halni, de nem engedték, hanem magukkal vittek Erdélybe.


Erdély egyik aranykorát élte akkor Bethlen Gábor fejedelemsége alatt. Csodás hely volt, mind a városok, mind a tájak tekintetében. A sebek lassan gyógyultak, de fiatal voltam, és szerzetesi múltamból adódóan elég tiszta, és fegyelmezett. Voltak támogatóim, akik neveltek, bátorítottak, vagy éppen korlátoztak, ha szükséges volt. Megkaptam mindent, és én éltem a lehetőségekkel. Erdélyt azóta is második hazámnak tekintem. Rengeteg szenvedése nekem is fáj. A magyarokat is megkedveltem, bár önsorsrontó népnek tartom. Megtanultam magyarul, részt vettem az akkori életben, és tettem, amit tudtam, és amit úgy véltem, hogy kell.


Natasa


Diplomataként kerültem a cári udvarba méghozzá Nagy Péter uralkodása idején. Ottlétem harmadik évében egy bálon, derült égből villámcsapásként ért a szerelem. Csak egy tánc volt, a lányt nem is ismertem, az anyja szervezett össze minket, ő írta be a táncrendbe a nevemet, és a komorna kísért oda a megfelelő időben. Azt se tudtam hirtelen, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Bemutatkoztam, felkértem, mindent a megszokott, betanult udvariassággal, és már táncoltunk is. Azt sem tudom, mi volt a lépés, milyen zenét játszottak. Semmire nem emlékszem az egészből, csak az ő lényére. Vége lett a számnak, már ott várt a következő férfi, akinek elígérkezett. Én akkor úgy éreztem, képes lennék itt helyben letépni annak a ficsúrnak a fejét, csak mert ránéz, nemhogy még hozzá is ért.
Onnantól megint csak elhanyagoltam a teendőimet. Viszont szerencsére a báli szezon még csak az elejénél tartott, így volt alkalmam még egy párszor találkozni vele, és táncoltunk. Megvallottam érzéseimet, és félénken ő is megnyilatkozott, miszerint pontosan ugyanígy érez. Velem madarat lehetett volna fogatni, ugyanakkor ott volt a kétség, hogy ha megtudja, ki vagyok, akkor is szeretni fog-e?
Aztán majdnem elvesztettem. Egyszerű, banális meghűlés, melyből azonban tüdőgyulladás lett, és a magas láz ráment a szívére. Haldoklott. A megfázást kiheverte, de az ereje egyre fogyott, csak hetek voltak hátra az életéből. A szülei meghatódtak azon, hogy én ekkor sem pártoltam el tőlük, nem kerestem más jegyest magamnak. Sokat voltunk együtt, mert ekkor már nem féltették Natasát a rossz nyelvektől. Végre volt elég időm beszélni vele, s megvallottam, mi vagyok, s mit tehetek érte. Nem a halálfélelem miatt egyezett bele, elfogadta a sorsát, nem lázadozott. Azért lett a társam, s lépett rá erre az új útra, mert velem akart lenni, s mert féltett veszteségtől. Miután egymáséi lettünk, megjátszottunk egy csodás gyógyulást, és nemsokára megtartottuk az esküvőt is. A fellegekben jártam.
S boldogok voltunk majd hetven évig. Keveseknek adatik ez meg. De jött valaki, akit gonosz volt, kegyetlen, és megölte őt. Egy közülünk. Nem tudom még ma sem elmondani, mit is éreztem akkor. Vádoltam magam, mert éppen nem voltam ott, és nem védtem meg. Ugyanakkor a gyilkos már régóta gondot okozott sokaknak, pletykálták, hogy elborult az elméje, és ennek ellenére megtűrték, takargattáka stiklijeit, és ez vezetett oda, hogy én elvesztettem életem értelmét. Addig sokat tettem a társaimért, ez itt megszakadt.

Ingrid

Kivonultam a közösségi életből, magányos birtokokat vásároltam hol itt, hol ott, és visszavonultan éltem, könyvek, és növények társaságában. Ez a gyerekkoromra emlékeztetett, amikor felváltva dolgoztam a kolostor kertjében vagy a másolóműhelyben. Eleinte megnyugtatott ez, körbeölelt a csend. Később egyre morózusabb lettem. A lakhelyemet egyre gyakrabban cseréltem, mert összetűzésbe keveredtem a szomszédaimmal, akik egyszerű emberek révén csakis a rövidebbet húzhatták. Néha sikerült még vér és könnyek nélkül távoznom, néha nem. A szolgálók is egyre kevesebb ideig bírták mellettem.
Svédországban következett el az újabb fordulat. Egy asszony szegődött el mellém, áldott jó lélek, fiatal özvegy, két kicsi gyerekkel. A férje halász volt, és a tengerbe veszett. Most nem villámcsapásként ért a szerelem, hanem csendes gyógyírként. Az a nő úgy tartott meg a felszínen, hogy nem lett az enyém. Talán lehetett volna, de a két gyerek miatt nem tettem meg. De valahogy mégis elhozta a fényt. Ő vagy a gyerekek? Talán mindkettő. A meghalt kistestvéreimre emlékeztem, majd háromszázszáz év távolából. Ezt a kettőt én mentettem meg az éhhaláltól. Aztán a sors úgy hozta, hogy a tűzhaláltól is megmenthettem őket.
Egy vedász volt a nyomomban már egy ideje, bár nem tudtam róla. Ő azonban felgöngyölítette korábbi tetteimet. Most is úgy vélem, hogy túl szigorúan ítélt, amikor rám gyújtotta a házamat. Ingrid - aki a gyerekekkel egy kisebb házban élt nem messze - vette észre a tüzet, s meglátta az alakot is, aki arra várt, hogy én előjöjjek, és megküzdjünk. Egy lapáttal felfegyverkezve támadt a fickóra, aki egyetlen mozdulattal ellökte. Nem akarta bántani, de Ingrid elvesztette az eszméletét.
Én közben elég komoly gondokkal küzdöttem, majdnem bennégtem, és meggyengülve jutottam csak ki, ahol a vadász rám támadt. Éppen csak védekezni tudtam, s arról fogalmam sem volt, hogy kedves házvezetőnőm ott fekszik valahol a földön eszméletlenül. A küzdelemben vesztésre álltam, amikor egy velőtrázó, rémült sikoly szakította félbe a tusát. Ingrid magához tért, és elsőnek azt látta meg, hogy a tűz átterjedt a másik házra is. "A gyerekek!" Sikította Ingrid. Noha alig álltam a lábamon, úgy rúgtam hasba a sikoltástól, és a felismeréstől megzavarodott támadómat, hogy összecsuklott. Menekülhettem volna, de én a gyerekeket akartam kihozni. A tűz azonban olyan forró volt, hogy nem bírtam a házat teljesen megközelíteni. Ekkor valaki megérintette a vállam, és varázsigét hallottam. Azt hittem, itt a vég, de csak a tűz perzselése csillapodott, s végül nem is éreztem. "Menj!" hallottam a hátam mögül, és én berontottam a házba. Megtaláltam a gyerekeket, egy takaróba csavartam a két ernyedt kis testet, és kivittem őket.
Alig volt bennük élet, de bennem is. Letettem a kicsiket a földre, és melléjük rogytam. Ha akkor a vadáűsz megöl, egy ujjal sem bírtam volna tiltakozni, lehet, nem is akartam volna. Ő azonban - valószínűleg szintén lelkiismeret furdalástól gyötörten - a gyerekekkel törődött, s némi varázzsal megmentette őket.
A két ház közben porig égett, s mi öten a csípős skandináv éjszaka elől az épen maradt istállóba húzódtunk. A két gyerek, Ingrid, és én is ápolásra szorultunk. A vadász pedig ellátott mindenkit. Aztán viszont félrevont, és egy komoly beszélgetés következett, nem kevés indulattal, és keserűséggel. Én már nem titkoltam semmit, de megvádoltam őt is, amiért nem volt elég körültekintő. Ezt ő is elismerte. Beszéltem neki a fény és sötétség hullámzásairól az életemben. Megrendült. Ingrid először csak a gyerekekkel törődött, de aztán amikor a kicsit jobban lettek, kérdéseket tett fel, s be kellett avatnunk. Meglepődött, meg is ijedt, de aztán pedig megvédett, kiállt értem. Viszont határozottan elutasította, hogy egybekeljünk, és én megértettem. Úgy hagytam ott, hogy a vagyonom jelentős részét ráruháztam, nem voltak többet anyagi gondjai. Engem pedig sokáig megtartottak a fényben az átélt emlékek. Friedrich, a defenzor egy ideig követte az életemet, leveleztünk. Furcsa egy kapcsolat volt, haláláig megmaradt.


Hester és Alexa


A két világháború volt az, ami megint megrendített. Az emberi gyarlóság eme kitörései komolyan elgondolkodtattak, hogy miért is kímélem én ezeket a varangyokat? Megint elindultam a sötétség felé. De a világháború véget ért, és ami utána következett, az meglepett, és felvillanyozott. Az emberiség jelleméről továbbra sem volt valami jó véleményem, de a tudományos és technikai haladás lenyűgözött, és egy időre elterelte a figyelmemet sötét gondolataimról. Tanultam, s közben egy egyetemi kurzuson találkoztam Hesterrel. Újabb szerelem első látásra, s újfent kölcsönös. A hetvenes évek boldog felszabadultságában, Amerikában találtunk egymásra. Nem voltak kötöttségek, konvenciók, csak a szabad szerelem. Hester okos nő volt. Valahogy előbb rájött, hogy mi vagyok, minthogy el mertem volna mondani. Ebben biztos szerepet játszott az is, hogy párszor nekifutottam, ő meg a női intuícióval a mindenféle célzásaimból, dadogásaimból (néha ritka bizonytalan tudok lenni, a szeretett nő társaságában) valahogy összerakta. Mikor feltette a kérdést egyenesen a szemembe: vámpír vagy? azt hittem ott halok meg a szégyentől, hogy nem mondtam el neki. De már nem volt mit tenni, bűnbánóan beismertem, hogy eme igazán nem apró tényt hónapokig eltitkoltam előle. Neheztelt, volt pár nap mosolyszünet, de olyan állhatatosan kértem bocsánatot, hogy végül megenyhült.
Az esküvői ruhapróbára igyekezve karambolozott, és meghalt. Láttam a balesetet, mert én is éppen odaérkeztem egy másik autóval. A kereszteződésben egy kamion nekihajtott. Én ordítva robbantam ki a kocsiból, és a kamion sofőrjét gyakorlatilag darabokra téptem a helyszínen, majd elmenekültem. Hetekig nem mentem emberi településnek sem a közelébe, egy vadonban bolyongtam. Egy vedász talált rám, méghozzá Friedrich dédunokája, Alexa. A kamionos esetnek híre ment, köröztek, és ő rám ismert egy fényképről, mert mint kiderült a családban legendaként élt tovább a dédapa fura kalandja velem, mi több a naplójában egy igen jó ceruzarajz maradt fenn rólam. Ő meg felkerekedett, s megtalált. Nem tudta, hogy amikor megtalál, akkor ölnie kell, vagy tehet mást is. Tehetett. Már az, hogy ennyi év után az az eset még mindig fényt vitt mások életébe, valamelyest bevilágította megint az enyémet is.
Alexával nem szerettünk egymásba. Furcsa is lett volna. Csak egy évet töltöttünk együtt, s ami köztünk alakult, az más volt, valami szövetség. Alig láttunk más embert, egy kis házban éltünk a vadonban, nem messze attól a helytől, ahol találkoztunk. Napokig tartóan tudtunk egy-egy filozófiai esszét, vallási tézist, egyéb elmésséget boncolgatni, ízeire szedni. Én tanítottam őt a vámpírok történelmére, ő hitet adott nekem. Mindketten épültünk, erősödtünk, és új terveink születtek, melyek megvalósítása érdekében elváltak útjaink.

Kayla

Én most a pénzügyi életbe vetettem bele magam, hogy megsokszorozzam addig sem jelentéktelen vagyonomat. Aztán a bevételek jó részét olyan projektekbe forgattam be, amikről úgy véltem, mind az emberiség, mind a megfogyatkozott vámpírtársadalom javát szolgálják. Alexa is ilyesmiken ügyködött, pár próbálkozását támogattam a távolból. A technikai haladás közben elképesztő méreteket öltött, és az informatika egy új játék lett, amit nem igazán értettem, de rendkívül élveztem. Aztán kezdek ennek az új vívmánynak olyan aspektusai kibontakozni, amik már nem annyira tetszettek. Talán az elsők közöt voltam, akik megérezték, hogy a haladás most már rövidesen végérvényesen szétszaggatja majd a Fátyolt. Nem volt először könnyű másokat is meggyőzni erről, de végül lettünk egy páran. Lassan elkezdtük az előkészületeket a színre lépésre. A tárgyalásokban elég intenzíven részt vettem, sikerült egy viszonylag elfogadható egyensúlyi helyzetet megtervezni.
Amikor elfoglatuk a terüelteinket, először Franciaországban akartam letelepedni, de végül valamiért mégis inkább az észeki területek vonzottak. Kayla nem az én gyermeken volt, hanem egy ismerősömé, aki nem sokkal a lány beölelése után vérfarkasok áldozata lett. Az "árván maradt" ifjú vámíprt én vettem a szárnyaim alá. Egy igen jelentős méretű birtokot szereztünk fenn, északon, Finnország területén. Csodás fenyvesek, pár ékszerként csillogó tavacsaka, rénszarvasok, csend ... jó volt ott élni. Aztán egyik éjjel egy falka vérfarkas csapott át a határon, és pont minket találtak be. Még soha annyit nem öltem, mint aznap éjjel, de roppant sokan voltak. A birtok személyzete egyre fogyot mellettem, és egyszercsak ketten maradtunk a kis nevelt lányommal, szemben még nyolc farkas. Ő már akkor nem bírta sokáig, hamarosan széttépték, és én is komoly sebeket szereztem, mire a szomszéd birtokról felmentő sereg érkezett. A farkasok megfutottak. Három még élő sebesült farkas fetrengett a földön előttem, és én belőlük regeneráltam magam, hallgatva iszonyú kínjaikat, amit a harapásom okozott nekik. Aztán a szomszédokkal együtt a menekülök nyomába eredtünk, és utolértük őket. Most mi voltunk túlerőben. Az a nyolc farkas aztán napokig szenvedett, iszonyatos kínok között múltak ki. A megkínzot, megcsonkított tetemeket aztán a határon fenyőfákra kötöttük fel, és vártuk a többi farkast. A helyzet igencsak elmérgesedett. Néhány évvel később valami idióta történész engem nevezett meg a fajháború kirobbanójaként. Mire a Moratórium életbe lépett, már a kutya se emlékezett rá pontosan, hogyan is indult, hogy a farkasok voltak a hunyók. A történész műve viszont nagy bestseller lett. Furcsa volt nézni, ahogy egy könyv árul el engem, ami annyira szerettem a könyveket. Sokan a vámíprok között is úgy ismernek, mint aki miatt létejött a Moratórium. Én meg már belefáradtam ebbe az egészbe, és nem magyarázkodom, nem kell, hogy bárki kedveljen, elég, ha félnek tőlem. Jelenleg enyém a legjelentősebb műszertechnikai nagyvállalat, mely műszaki cikekkel látja el a Vámpíbirodalmat, valamint én vásároltam meg a napvédő bevonat licens-ét, amivel be lehet vonni az ablaküvegetek, hogy a napfény ne égesse el a fajtámat. Ez bőven elegendő hatalmat és övedelmet biztosít nekem, amit soha nem átallok maximálisan kihasználni. Néha az ügynökeim meglepnek egy-egy elkapott vérfarkassal, aki aztán igen sanyarú véget ér a pincémben, ez az egy kedvtelésem van mostanság, amit rendszeresen űzök. Rajtuk kívül alig jár "vendég" a birtokon.


OPCIONÁLISAN KITÖLTENDŐ

Pár dolog, amit szeretek az életben:
- filozófiai és vallási kérdésekről vitatkozni
- jókat enni
- klasszikus zenét hallgatni
- kedveli azokat a lényeket, akik kiemelkednek a tömegből, valamiben többet nyújtanak, mint az átlag, saját korlátaikat feszegetik, és kihasználják képességeik javát valami ügy érdekében
- vérfarkasokat halálra kínozni
- megharapni egy nyakat és vért szívni belőle

Pár dolog, amit utálok az életben:
- koszos helyek, koszos lények
- olyan lények, akik lustaságból vagy egyéb gyarlóságból elherdálják a tehetségüket, az életüket
- butaság
- vérfarkasok
- megvetem azokat a vámpírokat, akik nem vadásznak, vagy éppen pohárból isszák a vért, amit valaki más szerzett meg a számukra

Céljaim: már nincsenek különösebben

Álmaim: sötétek

Félelmeim: azokon már túlléptem

Titkaim: azok csak rám tartoznak

Play by: Jonathan Rhys Meyers
avatar
Christian Wittmore

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Mar. 09.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Christian Wittmore

Témanyitás by Admin on Vas. Márc. 09, 2014 8:09 pm

Alap 1 TP
400 évnél idősebb +2 TP
100. reag +1TP
200. reag +1TP
300. reag +1TP

Összesen: 6 TP

Piszkosul gazdag 1 TP
Béklyó (2) 2 TP
Keményfejű 3 TP

Posztpontozó: 000
avatar
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 330
Join date : 2014. Jan. 23.

Felhasználó profiljának megtekintése http://magicwars.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.