James Alexander Donovan

Család: Phillip Richard Donovan. Édesapja, elhalálozott. Laura Donovan, húgom, főhadnagy (jelenlegi státusza kérdéses), anyja Jena Adrews Donovan, jelenleg már nyugdíjas.

Majdnem két méter magas, szigorú mélykék tekintetű, hajdan szőkésbarna, ma már néhol őszbe fordult hajú, karakteres vonású férfi. Amennyiben hivatalos ügyekben jár el, kényesen ügyel a letisztult eleganciára, s a feszes kimértségre. Küldetései során gyakran növeszt szakállat, és visel szemüveget, ilyenkor öltözködése igen változatos skálán mozog, hiúságát sosem helyezi a feladat elébe.

Következetes, céltudatos, precíz. Talán ezen három jelzővel lehet a leginkább körülírni jellemét. Imád tervezni, de az igazi elégedettséget akkor érzi, ha az eseményláncolatok elképzelései szerint rendezik át a Játszmát. A ”barát” szó ritkán hangzik el szájából, s akkor is megfontolt módon. Közismert arról, hogy gyűjti a személyes tartozásokat, s nem rest idővel behajtani azokat. Birodalmi múltja makulátlan, az elhárítás oszlopos tagjaként ismert, bár kétségtelenül megboldogult apja reputációja is elősegítette előmenetelét. Tiszteli az életet és annak minden – általa annak vélt – természetes formáját. Szigorúan szemléli saját faját, s mélységesen elítéli azokat, akikben a felsőbbrendűség gondolatának bármilyen jelét tapasztalja. Szereti képezni magát, legyen szó mágikus képességekről, tárgyalási technikákról, nyelvekről(angol,olasz,orosz,spanyol nyelven folyékonyan beszél, és egy keveset örményül), vagy éppen zenéről.

Hiányozni fognak a barátaim, bár most már kezdem érteni, miért is mondta apám oly sokszor, hogy mi mások vagyunk… Várom a Máltára való utazást, izgalmas lesz, de a lényegen nem változtat. Anya azt mondta, írjam ki magamból, azt mondta az majd segíteni fog, de nem érzem egyenlőre, hogy bármi változna bennem. A családom tagjai mágusok, azt mondják bennem is meg van a lehetőség, de mindezt szembe állítani azzal, hogy Zeneakadémiát szerettem volna végezni Rómában, bejárni Európát, saját zenekart alapítani… Normális életet akartam élni csupán… És most hirtelen, mintha felbolydult volna minden, az elmúlt két hónapban megannyi idegen érkezett hozzánk, akiket a szüleim régi jó barátként üdvözöltek, pedig én sosem láttam őket. Éreztem a feszültséget a levegőben. Olyan mintha két világ közt hánykolódnék, s egyiket se érteném igazán… Lehet ez az egész csupán egy kaotikus álom?

Velencében katasztrofálissá vált a helyzet, ezt mesélte Riaro. Szimpatikus fiú, igaz még csupán 17 éves, de nagyon tehetségesnek mutatkozik, s nem mellesleg olasz, jó volt tőle kapni pár hírt a külvilágból…
A világ megannyi részéről vagyunk itt ”összezárva”, hogy tanuljunk, képezzük magunkat, s a többiek nem sejtik, de voltaképp mindez a védelmünket is szolgálja. A Föld változni fog, atyám sokat beszél erről azon ritka alkalmakkor, mikor együtt tölthetünk pár órát. Próbál felkészíteni a változásra. Az eredményeimmel elégedett, a filozófiai nézeteimmel olykor nem túlzottan, szerintem nem is sejti, hogy átlátok a szitán, és érzem a mondanivalója valós tartamát. Minket itt a rendházban egy új generáció mágusaivá képeznek, szilárdabb és céltudatosabb eszmékkel. Irányításra, vezetésre nevelnek minket, mondhatni kondicionálnak, s ez nem jelenthet mást, csupán átrendeződést. Vajon a sejtéseim igazak?

Az első küldetésem nem nevezhető sikeresnek. Oslótól délre kellett volna egy vámpírt megfigyelnünk, aki egy állami alkalmazott kiiktatását, vagy éppen beszervezését tervezte, ez nem is jelentett problémát, azonban minket is figyeltek, s erre már nem voltam kellőképpen felkészülve. Vérfarkasok, végeztek a vámpírral és végezni akartak velünk is, gondolom, hogy ezt is a két erő közti nem éppen békés semlegesség megbontása céljából tervezték...
Riaro meghalt, elharapták a torkát, én pedig menekülés közben eltörtem a baltérdem, most pedig meghúzhatom magam ebben a ligetben, mintha lenne bármi esélyem… Szerintem maximum fél napom, ha hátra van, és megtalálnak, lehet kevesebb…
Anyámnak hajdan igaza volt, az írás segít, most is érzem, hogy megnyugtat, bár sajnálom, hogy meg kell semmisítenem ezt a naplót, így igazából nem marad belőlem semmi, csupán egy élettelen porhüvely, s talán egy apró firka egy láthatatlan Játszma margóján… Ironikus…

Úgy tűnik szerencsés csillagzat alatt születtem. A lábam bár még nem jött teljesen rendbe, mégis élek. Nestor elmondása alapján égi gondviselés tárta körém szárnyait. Igaza lehet.
Miközben a kellő helyet keresve vonszoltam magam, s kerestem a tökéletes pontot önön életem kioltásához, véletlen egy tündérösvényre kerültem. Nem tudom pontosan meddig voltam bent, és a nemes tündér sincs ezzel pontosan tisztában, mert végül a fájdalom legyűrt és ájultan talált meg. Egy dolog azonban biztos, gyógyulok, és ami talán még fontosabb részlegesen biztonságban vagyok. Még mindig nem tudom elhinni.
Volt időm gondolkodni az elmúlt napok, vagy hetek eseményein. Végeláthatatlan harc van kialakulóban a Földön, és igazából vesztésre állunk. A vámpírok és a vérfarkasok egyre erősebbé válnak, nem kötik őket az emberség korlátai, amik bennünk azonban jócskán fellelhetőek. Ők könnyen áldoznak, könnyen teremtenek. Nekünk mindenkit meg kell becsülnünk. Riaro halála mit ért vajon? Mivel túléltem, a vámpírok megölését nem kenhetik ránk, a farkasok. Azonban mi sem tehetünk semmit az ügyben, mivel részben szintén tilosban jártunk… Marad a közönyös hallgatás, a patthelyzet, mely részben felér egy vereséggel… Az emberek pedig élik mindennapjaikat, tudatlan semmittevésük közepette. Felkavar, ha erre gondolok.

Riaro-t elbúcsúztattuk, engem bíztak meg a családja értesítésével, napokig kerestem a szavakat, és máig úgy érzem nem találtam meg a kellő súlyú kifejezéseket. Az elmúlás félelmetes dolog, néha nem is értem atyám hogyan képes ezzel megbirkózni nap, mint nap.
És ha mindez nem lenne elég, még ki is tűntettek…”Kiemelkedő bátorságáért és kitartásáért…” Nevetséges. Készültem a halálra, egy túlzottan alábecsült ellenséggel szemben, s ha nincs szerencsém, és persze Nestor Doronion, akkor még egy nemzetközi konfliktus kiszélesedését is elősegíthettem volna a holtestemmel.
Az emberek világa kiszolgáltatott, mi mágusok az árnyak közt járkálva próbáljuk megőrizni semleges szerepünket, hogy a mérleg nyelveként funkcionálhassunk, azonban egyszer rá kell döbbennünk, hogy mindez kevés. Nem elég néha-néha megpendíteni egy eseményláncolat első szemét.
A tündérek lehetnek a mi jövőnk, velük képessé válhatunk egy szimbiotikus kapcsolatra. A Föld hihetetlen mértékben változik, mind geológiailag, mind politikailag. Mindenkitől sejtelmes suttogásokat hallok, rejtélyes szektákról, elhatalmasodó falkákról, vagy éppen könyörtelenül tobzódó vámpírdinasztiákról. S mi mit teszünk? Nézzük amint az ember elvész a technológia ködösítő függönye mögött, hitetlenül, ostobán, halálos tudatlanságban.
Nestor felajánlotta, hogy bevezet az ösvényjárás rejtelmeibe, és apám kapcsolatainak hála engedélyezték is számomra az ilyen jellegű kiképzést, talán ez alkalmat ad arra is, hogy mélyítsem a két faj közti kapcsolatot.

Rég volt így együtt a család, hiányzott atyám és anyám, a bölcsességük, a hidegvérük, a kimértségük, s valahol titkon a szeretetük is.  Jó régi falak, az emlékek árnyai közt lenni, bár tudom, hogy a világ azóta nagyban átalakult, szinte beleborzongok a gondolatba, amikor kitekintek a tenger felé, hogy a távolban Velence már szinte teljesen kihalt… A máltai rendház területeinek nagy része is víz alá került, a sziget elvesztette területének közel egyharmadát, és ez sok más városra is igaz. A Föld bosszút áll az emberen? De vajon a természet ránk is haragszik, avagy a következő tetteinkkel fogjuk kivívni haragját?
Apám beavatott végre, a sejtelmes suttogások valósággá váltak. Pár éven belül a most ismert világrend teljesen átalakul. Még mindig kétségeim vannak, eme eseményláncolat tisztességességét tekintve. Milyen jogunk van erre? Felsőbbrendűség? Mágia? Eszme?
Tegnap megismertem a család egy újabb régi barátját Andrew Thorsen nagy hatással volt rám a szemlélete, igazán nem is értem, hogy atyámmal miként kedvelhetik ennyire egymást… Annyira különbözőnek hatottak jellemüket tekintve.

A teheráni hatalmi átvételt kellett vezetnem, egy kisebb csoport élén érkeztem, a helyi vallási vezetőknél kezdtünk, viszonylag gyorsan sikerült meggyőzni őket, s így a város átállása sem volt túlzottan problémás. Pár incidenst leszámítva. Szigorú parancsot adtam, hogy csakis önvédelmi esetekben lehet életeket kioltani, sajnos volt, aki kénytelen volt élni eme kikötésemmel. 8 halott, mind ember. Fel sem fogják, hogy milyen szerencsések… Pár éve még én sem fogadtam volna el a tetteink jogosságát ilyen könnyen, azonban mára jól látom, hogy ez az egyetlen lehetőség, legalább is jelenleg. Régen képesnek tartottam a fajtánkat a vámpír-vérfarkas kérdés kezelésére, de azóta megjelent egy harmadik erő, egy komolyabb fenyegetés, mely ezeddig minket is megvezetett, az MI.
Nem lennénk képesek három fronton harcolni, így nem marad más, mint a rendezett taktikai visszavonulás, erő összpontosítás. A Birodalomnak hivatalosan is létre kell jönnie, az embereknek bennünk kell látniuk a megmentőket, s ez idővel meg is valósulhat.

Az ösvényeket használva ez a negyvenhatodik akció, amit az északi területekre vezetek. Egyre kevesebb embert tudunk kimenekíteni, s egyre kevesebb a használható átjáró. A legtöbbjüket vagy megsemmisítik, vagy csapdaként használják, a tündérek egyre inkább szeretnének más módot találni a helyzet kezelésére, a Birodalom vezetése pedig agonizál saját hatalmának, nyugalmának, és népszerűségnek árnyékában. Naponta vesznek oda legjobb asszonyaink és férfijaink. Eszetlen ifjú vámpírok próbálják kisvárosainkban oltani szomjukat, a határvidéken a farkaskölykök, mint a bolhák, úgy szökdösnek ide-oda… A Rendet azonban megőrizzük, meg kell őriznünk, nincs más lehetőség, bár csak lenne más alternatíva.

A Tallini-csata még élénken él a köztudatban. Ember mészárolt embert, hogy szolgálja elnyomóját. A Birodalom örök bűne marad, hogy megalkuvásunk árát emberi vérrel fizettük meg, bár nem voltunk ott, ez a mi tetteink következménye. A határvidék azóta csendes, már évek óta vagyok az elhárítás itteni főtisztje, de sosem tapasztaltam ekkora passzivitást, mintha kihalt volna a vidék. Vajon a békénk árával a vezetőink is számoltak?
Ismerek egy örmény családot, próbálnak vidéken megélni, néha lejárok hozzájuk és viszek magammal ellátmányt, és gyógyszert cserébe oroszul és örményül is tanítanak. Érdekes a kapcsolatunk, felsőbbrendűként kezelnek, pedig ők tanítanak engem. Szerintem nem is sejtik milyen kicsi a köztünk lévő szakadék. Hasonlóan embertelen körülmények közt próbálunk életben maradni, és megtalálni helyünket a világperemén. Athénban, avagy Romában ebből mit sem látnak, nem is értik igazán. A vezetőink egyre hatalmasabbak és hatalmasabbak lesznek, s tiszteletre méltó tudást halmoznak fel a mágikus ismeretek területén, de vajon mindezzel tudják ellensúlyozni azon veszteségeket, melyet a közönyük okoz? Ősi kultúrák népei asszimilálódnak és vesztik el identitásukat, ismereteiket. Az erkölcsök elfajulnak… Pár hete, amikor Jeruzsálembe kellett utaznom egy fogadásra szinte idegennek éreztem ott magam. Olyan voltam a tavaszüdvözlő bálon, mint egy páva, ki a színes förgetegben csupán feketeacél tollakat lelt ruhatárában… Attrakció voltam, persze anyámnak hála én lettem a női íriszek által üldözött vad… És még csodálkozik, hogy atyám miért nem kíséri el sosem, az efféle értelmetlen mulatságokra. Tisztek vagyunk, a Birodalom az életünk, és annak szolgálata, ez pedig kinevelte belőlünk a társadalmi felületességet. Valami vagy értéket képvisel, vagy sem. Köztes út nincs, a megalkuvás bűn, a felületesség átok, ezt manapság a legtöbben elfeledik.

A Moratórium létrejött. Minden nagy családot vizsgálnak, a válaszok mintha elvesztek volna egy tündérösvényen… Voltaképp azonban az egész csak egy nagy színjáték. A Birodalom győzelmet aratott, a maga módján. A három ellenségből kettőt hosszú időre lefegyverzett. Azonban az MI-ről egyre kétesebb hírek érkeznek. Nincs egyetértés a vezetésben, hogy a vámpírok és farkasok további gyengítését, avagy az észak-amerikai kapcsolatrendszer bővítését kell elősegíteni, s ezáltal bomlasztani az ottani hatalmi rendszert…
Szerencsére sikerült meggyőznöm a feletteseimet, hogy a tündéreket segítenünk kell a globális ösvényrendszer megőrzésében, és újbóli fejlesztésében. Nestor örülni fog a híreknek, én pedig a találkozásnak.

Tegnap megszületett a húgom, a szüleimet rég láttam ennyire boldognak, bár bevallom nem igazán értem őket. Hogyan merhettek egy újabb lelket hozni ezen világba? Valamit sejtenek, valamit remélnek netán? Igaz, hogy mostanság a Föld békésebb hely lett, de ez csupán a látszatra befagyott tenger felszíne. A mélyben az intrika átjár mindent, olyan mint egy pókháló, mely már beleszőtte magát a mindenség törzsébe.
Tudom, hogy velem szemben is vannak elvárásaik, tovább kell vinnem a családi nevet. Apám többször felajánlotta, hogy elintéz nekem egy hosszabb hivatalosan támogatott szabadságot… Én a Birodalomért élek, még ha nem is értek egyet a vezetőink minden döntésével. A család és az önös érdekek nem kerülhetnek a többség érdeke elé, ha így viselkednék, akkor olyanná lennék, mint azok, kik véleményem szerint belülről bomlasztják társadalmunk magját.

MECIS felém foganatosított parancsa értelmében a Teheráni Körzet elhárítási aktáit titkosítottam, mágikus pecséttel láttam el, utódom az előzetesen kijelölt helyen megtalálja őket. Tisztelettel adózom itteni kollégáim irányába, kikkel öröm volt együtt szolgálni az elmúlt közel húsz év folyamán.
Április másodikán a meghatározottak szerint 13:45-kor megfogok jelenni a Római Főparancsnokságon, hogy átvegyem a liszaboni megbízásommal együtt járó okiratokat, és felhatalmazásokat. Ezúton is köszönöm a Parancsnokság azon irányú nagylelkűségét, hogy áthelyezési parancsomat és a mögöttes okokat elfogadták, ígéretemhez híven próbálom a tőlem megszokott alapossággal elvégezni a kért, és reám ruházott feladatot.
Továbbá jelezni kívánom a belsőelhárítás felé, hogy az új posztomra való megérkezést követően, felkívánom venni egy Dél-Amerika területén élő fiatal alakváltó régésszel - Pamela Devenport - a kapcsolatot. Külső informátorként és esetlegesen helyi kapcsolattartóként hosszútávon céljainknak megfelelően funkcionálhat. Az eljárás folyamán a szokásos protokollt kívánom követni.

Kristin Reider aktáját áttanulmányoztam. A hozzám titokban, és névtelenül eljuttatott anyag tartalma érthető, és érdekes, de jelenleg még nem vagyok abban biztos, hogy hasznos lehet. A nő megjelölt lehetséges tartózkodási helyei talán támpontként szolgálhatnak, erre rá kell állítanom pár embert, de először is a legfontosabb feladat egy helyi bizalmas kör kialakítása, talán egyéb régi szívességeket és barátságokat sem ártana segítségül hívnom… Apám, de jól is jönne most a te optimista szemléleted…

Laura, miért nem voltál képes a bátyáddal őszintén viselkedni? Most látszólag vadásznom kell rád, vagy legalább is mindaddig, míg nem tudlak tisztázni, már ha ez lehetséges. Trieszt óta minden zavaros. Már annyiszor próbáltam átgondolni az események folyamát, hogy mi vezérelhetett voltaképp… És ott van az öreg Andrew kérdése is, talán Nestor tudhat valamit, legjobb lesz nála kezdeni, valamilyen hivatalos indok köntösébe bújtatva… Rengeteg szívességet kellett feláldoznom ezért az áthelyezésért, Liszabon nyitottsága több mozgásteret fog engedni számomra, a család hírneve forog kockán, s nem is beszélve a Birodalom belső egyensúlyáról, ha rosszul játszom a méhkas nem csak felbolydul, hanem akár be is szakadhat... Most még az írás sem tud megnyugtatni, rég volt ilyen.

OPCIONÁLISAN KITÖLTENDŐ

Pár dolog, amit szeretek az életben: Ritka írásos emlékek, okult relikviák, testes száraz vörösborok, pontosság, precizitás, orosz cári keringők, rejtélyek, klarinét, szimfonikus zene

Pár dolog, amit utálok az életben: Céltalanság, reményvesztettség, tudatlanság, elektronikus zene, édes borok, tömeggyártott termékek

Céljaim: Elsősorban a Birodalom megőrzése és szolgálata, s központi szerepének hosszú távú biztosítása. A Donovan család nevének, és szellemi örökségének megőrzése.

Álmaim: A mágusok, tündérek és emberek kivételével az összes faj korlátozása, s az általuk birtokolt területek felszabadítása, megtisztítása. Méltónak lenni atyám örökségéhez, egy fiúgyermek.  

Félelmeim: Elbukás, a családi név beszennyeződése, a vérvonal kihalása.