Calvin van Ellan

Teljes név: Calvin van Ellan
Becenevek, álnevek, stb.:
Faj: kiborg
Nem: férfi
Születési hely és idő: 2983 január 2. (31 éves)
Jelenlegi tartózkodási hely: Ahová a munkája szólítja. Több városban is vannak lakások, nem az ő nevén, ahol megszállhat, ha akar.
Jelenlegi foglalkozás: a fő profilja az emberrablás - és csempészet.
Rang:-


Jessica Trolle Arviddson: Még nem ismeri a vámpírnőt, de mint jelenlegi mestere egyik fő ellenlábasával, mindenképp meg akar ismerkedni, hogy a céljai érdekében felhasználhassa.

Lord Ivarsson: ő Calvin jelenlegi ura. Nem csak pénzt, de annál sokkal többet is kap a vámpírtól: például őneki köszönheti kiborg létét, amit anélkül élvezhet, hogy az MI felügyelete alatt volna.

Luna Flores: a közelmúltban figyelt fel a bérmágusra, és bár még nem tudja, megbízást ad-e neki, eladja, vagy megtartja magáncélokra, sokat gondol rá és arra, hogyan lehetne a leginkább hasznára.

Armondo Amendola: őt sem ismeri személyesen, de tud a közte és a rivális iskola vezetője közt elhúzódó viszályról, és úgy véli, szórakoztató lenne azt háborúskodássá mélyíteni. Még nem tudja, hogy ehhez eszközként Armondo húgát, vagy más családtagját használja-e fel.

Christian Wittmore: a múltban üzleti kapcsolatban álltak, Calvin vérfarkasokat fogott be és adott el a vámpírúrnak. További megbízatásokra számít tőle.




Jóképű fiatal férfi, remek divatérzékkel, így mindig lazán elegánsnak mondható. Magas és jó kiállású úriember. Gyakran látni borostásan, de ez mit sem ront megjelenésén. A szeme kék, és a pillantása jéghideg. A haja sötét, és mint minden más a külsejével kapcsolatban, ez is mindig gondosan tökéletes.


Calvin esetében hagyományos értelemben vett személyiségről nem érdemes beszélni. Nincsenek meg benne az emberek szokásos motivációi, sem a pénzszerzési vágy, sem a vágy fejlődésre vagy az emberi kapcsolatokra. Gyakorlatilag képtelen érzelmi kötődést kialakítani. Nem érdeklik a társadalmi normák és törvények, és bár megtanult különbséget tenni helyes és helytelen között, nincs meg benne az az érzelmi visszacsatolás, belső morális iránytű, ami az emberek többségében. Ennélfogva nem érez különbséget egy gyilkosság vagy a tilosban parkolás között. Embertársaival nem toleráns, önmagánál kevesebbnek, puszta tárgyaknak tekinti őket.
Szeret a háttérben maradni, mozgatni a szálakat. Nincsenek megalomán hajlamai, viszont meggyőződése, hogy a társadalom torz és beteg, ezért életcéljául tűzte ki annak elpusztítását. Hajtja a kíváncsiság, tudni akarja, vajon hogyan reagálnak különböző típusú emberek más és más vagy éppen ugyanolyan megpróbáltatásokra. Nincs lelkiismerete semmilyen tekintetben, ezért céljai érdekében bárkit felhasznál vagy akár tönkretesz.
Nem áll tőle távol az erőszakos viselkedés, de ha csak teheti, a piszkos munkát mással végezteti. Védtelennek mégsem mondható, ha kell, megszállottan harcol az egyetlen dologért, ami kicsit is fontos neki: önmagáért.


- Nem értem, miért dáma - mondta a zsoldos - A magadfajták sakkozni szoktak, nem?
Előre toltam egy bábut, amivel ütéskényszerbe hoztam. Felpillantottam rá. Úgy forgatta a dámakövet az ujjai között, mint egy profi pókerjátékos a zsetont. Barbár.
- Nincs több olyan, mint én. - mondtam neki.
Ütött, mire sorozatütéssel három bábuját vettem le. Mindentudóan vigyorgott rám.
- Sokféle embernek dolgoztam már - mesélte, beletúrva sötét hajába - Ismerem a fajtádat.
Vállat vontam és léptem. Összehúzott szemekkel figyelte a táblát, majd ő is lépett egyet. Már veszített is, csak még nem tudta.
- A sakk és dáma egyaránt a társadalom tükörképei - mondtam - A sakk hierarchiára épül, arra a gondolatra, hogy egyeseknek többet szabad, jobbak másoknál. Egy huszár átugorhat a fejed felett, egy vezér pedig távolról is végezhet veled. A dámában nincs ilyen. Minden bábu egyenlő, és egy csakis akkor válhat jobbá a többinél, ha átküzdi magát a tábla túlfelére. Akkor válik többé a társainál, ha megharcol érte. Ez igazságos rendszer.
Lépésemmel illusztráltam ezt a zsoldos előtt. Egy levett követ raktam a másik tetejére, így alkotva meg a dámát. A zsoldos tett egy értelmetlen lépést, én pedig a dámámmal léptem és megint levettem pár bábuját.
- És miért jó az, ha mindenki egyenlő? - kérdezte a zsoldos - Akkor te sem lennél több, mint bárki más.
Megkocogtattam az egymásra rakott két bábut, a férfi pedig bólintott. A játék folytatódott.
- Tehát egyenlőséget akarsz?
- Nem - ráztam a fejem - Az egyenlőség egy szabályozott társadalmi rendszer, választott vezetőkkel. Én anarchiát akarok. Ha nincsenek törvények, és bármit megtehetsz, mit tennél?
A zsoldos elgondolkodott, majd lassan felelt.
- Megdugnám az összes szép nőt, aki szembe jön velem az utcán, és kinyírnék mindenkit, aki ezt ellenzi. Te?
Megint én léptem. A játék a vége felé közeledett. A zsoldos most már hibát hibára halmozott, igyekezett minden lépésével kárt okozni.
- A dáma végcélja nagyon egyszerű. El kell pusztítanod minden egyes ellenséged. Nem csapdába ejteni, mint a sakkban, nem ellehetetleníteni. Kitörölni a létezésből.
Ezt is tettem az utolsó két bábujával, és a játék véget ért. A zsoldos a fejét csóválta.
- Ez nem az én játékom.
- Mindenki csinálja azt, amihez ért. Téged is azért fizetlek.
Felálltam, és a hátam mögött összekulcsolt kézzel az ablakhoz léptem. A zsoldos követett. Ujjai közt még mindig ott táncolt a dámakő. Egy ideig mindketten hallgattunk, aztán ő szólalt meg.
- Tetszik a felfogásod. Az anarchia jónak hangzik, legalábbis a magunkfajta számára.
Bólintottam.
- És ha a terved összejön... Mi lesz utána? - kérdezte - Magadhoz ragadod a hatalmat?
Rápillantottam, halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Látom, nem érted. Én kutató vagyok. Azt akarom látni, mi fog történni. Vajon a társadalom újra felépíti önmagát? Vagy végleg káoszba süllyed? A jó emberek tényleg jók, vagy csak félnek a tetteik következményeitől? Létezik jóság a világban?
A zsoldos arcán felismerés derengett fel.
- Tehát ez egy szociológiai kísérlet.
- Igen. Annak is nevezheted.
A zsoldos megkapta feladatait és távozott, én pedig visszaültem a kényelmes bőrfotelbe. Újabb játszmához állítottam fel a dámatáblát. A zsoldos elvitte az egyik bábut.
Elgondolkodtam, hogyan is jutottam ide. Az emberek közt általános felfogás, hogy nem létezik gonosz, és aki életében rosszat tesz, azt negatív hatások érték, amiket olyanná formálták a jellemét, amire legegyszerűbb rásütni a "gonosz" jelzőt. Nos, én minden emberi értékrendben gonosznak számítok, ám velem semmi sem történt, ami azzá tett volna. Egyszerűen csak ilyennek születtem. Tehát ha elfogadjuk az emberiség nevetséges meghatározását a gonoszra, akkor én gonosz vagyok. Magamra inkább korlátok nélküliként gondolok, olyan emberként, akinek nem szabnak határt az olyan felesleges elgondolások, mint az erkölcs, bűntudat vagy érzések. Mindezek emberi találmányok, amik csakis a túlélés érdekében jöttek létre. Törvények nélkül a férgek rég kihaltak volna, hogy aztán a ragadozók pusztítsák el egymást, míg végül végtelen ostobaságában a két legerősebb is fegyvert fordítson a másikra... Engem viszont senki nem irányít, még ha azt is hiszi. A magam ura vagyok, jobban, mint bárki ezen az átkozott világon.
Amikor megszülettem, senki sem hitte volna, hogy valaha is lesz belőlem valaki... Mint ahogy senkiről sem hitték, aki arrafelé született. A vámpírbirodalom határvidékén nőttem fel, és ott nem könnyű az élet. Öt éves voltam, amikor apámat elvitte valami betegség. Ha volt is pénzünk, ő elitta, mi meg éheztünk. Aztán egyszer olyasmit ivott, amit nem kellett volna, és másnapra halott volt. A dolog több szempontból is gazdaságos volt. Többé nem itta el a pénzt, a patkányméreg meg, amit az italába tettem, amúgy sem kellett, hiszen a patkányokat meg is lehetett enni, kár lett volna mérgezni őket.
Anyám tizenkét éves koromban hunyt el, békésen, álmában. Addigra túl öreg, ronda és beteg volt ahhoz, hogy magát árulja, ápolásra szorult, ágyhoz volt kötve. Az éjjel háromkor arcára szoruló párnát talán meg sem érezte, és mi a húgommal elárvultunk. Ő akkor tíz éves volt, angyali arcú kis csöppség, akinek máris a csodájára jártak. Hittem benne, úgy éreztem, ő többre hivatott, minthogy itt rohadjon meg, ezen a nyomortelepen. Hittem, hogy ő lesz a kiutam ebből. Igazam is lett, megtérült a sok áldozat, amit érte hoztam. Amikor betöltötte a tizennégyet, gyönyörűséges kislány volt, és szüzességét fejedelmi áron adhattam el. Azóta nem láttam őt, de az érte kapott pénzből vehettem két másik lányt, akiken szintén jó áron túladtam, és az üzlet beindult.
Az azóta eltelt években rátettem a kezem erre-arra, de az emberkereskedelem maradt a fő bevételi profilom. A vén bolond Ivarsson is felfigyelt rám, és a segítségével végre többé válhattam egyszerű embernél. Ígérgetett, hogy majd vámpírrá tesz, ha a Moratóriumot feloldják, de ő épp ez ellen ágált, én pedig nem érek rá várni. Egy különösen jól sikerült munkám jutalmaként a vénség technológiát és szakértőket szerzett, én pedig kiborggá váltam, független kiborggá. Persze így még inkább a vámpír kezében vagyok, hiszen ő tudja csak, hogyan lehet tovább fejleszteni eddigi beültetéseimet, de amint a titok birtokába jutok, végre megint teljesen szabad leszek. Addig pedig az ő szolgálatában is tehetek érdekes dolgokat...
Nem vártam újabb dámapartnert, de nem is ért fel hozzám senki, így önmagam ellen kezdtem játszani, míg le nem szállt az éjszaka.




Pár dolog, amit szeretek az életben: Szórakozás. Szépség (nehezen tud ellállni a fizikai szépségnek, ha szép nőt lát, mindenképp meg akarja szerezni magának, feltéve persze, hogy a nő ezen túl más hasznot nem tud hajtani neki.)

Pár dolog, amit utálok az életben: Unalom.

Céljaim: Káosz

Álmaim: Káosz.

Félelmeim: Halál.

Titkaim: Szinte semmit sem mondd el magáról, tele van titkokkal.

Play by: Michael Fassbender

+1 kérdés: Hogy találtál meg minket?

Alap 1TP
30 évnél idősebb +2TP
meghirdetett karakter +2TP
Összesen: 5TP

Calvin mind a négy végtagját egy-egy kiborgoknak tervezett művégtaggal helyettesítette, hogy fizikailag is felvehesse a versenyt más fajokkal. Ereje és gyorsasága így most egy nagyjából háromszázötven éves vámpíréval ér fel. A végtagok a legfejlettebb technológia gyermekei, csak egy szakértő tudja megkülönböztetni őket az emberi kezektől illetve lábaktól.

További fejlesztés a jobb robotkarba épített fegyver, mely egyfajta sokkoló. A használat során nincs átalakulás, maga a kar működik fegyverként.
Képes fájdalmas okozni, kábítani de akár ölni is, attól függően, Calvin milyen intenzitással használja. Alapvetően érintés útján működik, de Calvin "lőni" is képes vele, ám a fegyver hatótávolsága korlátozott, legfeljebb tizenkét méterig pontos, azon felül már álló célpontot is szinte lehetetlen eltalálni vele. Maximálisan öt, akár egy vámpírra vagy vérfarkasra is halálos lövés adható le vele, utána a fegyver telepei kimerülnek, és külső forrásból kell újratölteni őket. Ez a robotkar egyéb működését nem befolyásolja.

Lord Ivarsson különleges kegyként speciális végtagokkal szereltetett fel, amivel éppen olyan erős vagy, mintha beöleltek volna. A végtagok sokat bírnak el fizikailag, kevésbé sérülékenyek, mint az emberi test. A szervók erőnlétben ennél többet is bírnának, de az erejük szoftveresen le van tiltva. További szolgálataidért cserébe fokozatosan emelni fogják az erődet. A futás nem okoz gondot, gyorsan tudod szedni a lábadat. A reflex-szerű gyorsaság viszont elsősorban elme kérdése, tehát az továbbra is rajtad múlik.
Lord Ivarsson pedig beépíttetett egy speciális funkciót is az agyadban található központi egységbe. Az egység háromhavonta igényel egy reaktivációs kódot. Ha azt nem kapja meg, akkor törli az összes programját, és onnantól nem tudod mozgatni a karjaidat, lábaidat.
A jobb kezedben van egy fegyver, amivel sokkolni tudsz. A célpontot meg kell érintened, és akkor kb. 4-5 másodpercre elkábíthatod. A fegyver hatása fájdalmas, és görcsbe rándul tőle a másik teste.