Abdul Aziz al-Harbi

Teljes név: Abdul Aziz al-Harbi
Becenevek, álnevek, stb.:
Faj: mágus
Nem: férfi
Születési hely és idő: 1980. május 6. (134 éves)
Jelenlegi tartózkodási hely: Kairó
Jelenlegi foglalkozás: Az Afrika Csillaga Mágusiskola alapítója és vezetője
Rang:-

Mágia 11 TP - 36 pont

In: 3, Mu: 3, Re: 4, Cr: 3, Pe: 3 (16)
Ig: 4, Aq: 1, Te: 3, Au: 1 (9)
Me: 4, Im: 1, Co: 1 (6)
He: 1, An: 1 (2)
Vim: 3 (3)




Celia Pella Amendola:
Bizonyos tekintetben Celia tette azzá Abdul-t, ami. A nő a mágus egyetlen szerelme, az egyetlen ember széles e világon, aki jelent neki bármit is. Jelenleg nincs köztük igazi kapcsolat, Abdul nem nyit a nő felé, de nem is zárkózik el semmitől, ha az lépéseket tesz.

Armondo Amendola:
Abdul legnagyobb ellensége, a rivális mágusiskola feje. Játszmáik az évek során véres rivalizálássá durvultak, Abdul már csak az alkalmat keresi, hogy elpusztíthassa Armondo-t és mindazt, amit az képvisel.

Crusader:
Semmi személyes, csupán üzlet: ahogy sokan mások, úgy Abdul is szeretné holtan látni a vadászmágust.





Abdul felett bizony eljárt már az idő. Szakállába és hajába egyaránt ősz tincsek vegyülnek, de magas termete és szálegyenes, katonás tartása a mai napig tiszteletet, sötét pillantása pedig félelmet ébreszt. Nem csak elméjét, hanem testét is edzi, így igyekszik jó erőben maradni, aminek meg is van a látszatja. Öltözködésére a kézzel szabatott méregdrága öltöny ugyanúgy jellemző, mint a hagyományos kaftán és turbán.


Abdul egy hideg, kegyetlen és számító vén mágus. Hite szerint a mágikus erővel születők előbbre valók, mint a többi faj fiai, de még közülük is csak a legkiválóbbakat veszi emberszámba. Kegyeiért ősi máguscsaládok sarjai versengenek, iskolájába bejutni pedig valódi megtiszteltetés, és mindezzel Abdul tisztában is van. Forrásait, akár az említett fiatalokat, akár másmilyet sohasem rest a saját boldogulására felhasználni. A hétköznapokban szigorú ember, hirtelen haragú és agresszív, nem ritka, hogy varázserejével szerez érvényt szavainak vagy tesz pontot egy vita végére. Épp ezért a neki dolgozó emberek nem mernek ellent mondani neki, ami Abdulnak nagyon is megfelel. Magának való és magányos ember, aki senkiben sem bízik, csakis saját magában. Soha semmilyen érzelmet nem mutat ki, még őrjöngő haragjának kirobbanása is tökéletesen váratlan és előjel nélküli. Az egyik pillanatban figyelmesen hallgatja a beszélőt, a másikban pedig rezzenéstelen arccal hamvasztja el, majd elsétál, mintha semmi sem történt volna.


Gyerekkoromban apám a mágiájának kirakatban való árusításával szerzett kétes hírnevet az al-Harbi családnak. Eleinte csak szerencsehozó talizmánokat árult, amik nem voltak többek durván kifaragott fadaraboknál egy darab nyersbőrön. A medálokat apám megbűvölte, hogy néha lehűljenek, felmelegedjenek vagy ránduljanak egyet, a többit meg elintézte a hiszékeny ostobák képzelete: ha bármi jó történt szánalmas kis szürke életükben, betudták a bűvös talizmán erejének. Később az öreg már szellemidézéseket is tartott, persze nem igazi szellemekkel. Azoktól rettegett, mert a második világháborúban megölt pár embert, és félt, hogy eljönnek érte. Nem, apám ügyes képeket bűvölt a levegőbe, illúziókat szőtt a semmiből, és a halottaikat gyászolók pénze csak úgy dőlt és dőlt. Ezután meg már csak a csillagos ég volt a határ: az üzlet terjeszkedett, mi pedig egyre gazdagabbak lettünk. Tíz éves voltam, épp néhány héttel az ébredésem után, amikor apám belekezdett a szerelmi kötések árulásába. Ez már valamivel komolyabb mágia volt, mint az addigi olcsó trükkök. Apám olthatatlan vágyat ébresztett az ügyfele felé a megjelölt férfiben vagy nőben. Szerelmet nem tudott varázsolni, de azt talán senki más sem tud, nemhogy a hitvány apám. Hogy az így egymásra talált párok mennyire voltak boldogok, nem tudtam, de nem is érdekelt. Elmerültem a mágia világában, mohón szívtam magamba a tudást, eleinte csak apám könyveiből, majd anyám türelmes tanításából. Már majdnem készen álltam, hogy igazi varázsló legyek, amikor apára és az egész családunkra visszaütött az ősi művészet lealacsonyítása.
Az történt, hogy apám olyasvalakire rakott szerelmi kötést, akire nem kellett volna. A férfi szerelmes volt egy nőbe, de a mágia ereje fűzte egy másikhoz. A történet rövid és szomorú. Emberünk megőrült és a tengerbe vetette magát egy magas szikláról, szerelme meg utána. Apámat pedig feljelentette a kötést megrendelő, csalódott, bosszúvágyó harmadik. Ettől kezdve az al-Harbi név szégyenbélyegként izzott rajtunk. Akármerre mentünk, kővel vagy szeméttel dobáltak meg minket. A falu babonás népének szemében páriákká váltunk. Apám nem volt hajlandó elköltözni, azt mondta, itt élt már azelőtt is, hogy ezek az ostobák ide születtek volna. Még akkor sem akart költözni, amikor anyám belehalt az szégyenébe. Kő zúzta be a fejét. A halálos ágya felett láttam apámat utoljára.
- Gyógyítsd meg! - parancsoltam neki.
- Nem értek hozzá. Ő... Ő tudott gyógyítani, én nem... Nem tudom, nem ismerem a titkát...
- Egy senki vagy. Megtagadlak.
Szavaim hideg kövekként koppantak a padlón, és apám karja lendült, hogy elégtételt vegyen. Felhasadt ajkam vére anyám arcára hullt, aki két szerette civakodása közben vette utolsó levegőjét. Életem első igazi varázslatával a tenyerem lenyomatát perzseltem apám arcába, mielőtt örökre elhagytam őt.
Az ezt követő években vándoroltam, és ahogy megvetett apám, úgy én is eladtam a varázslataim. Mindig akadt egy hadúr, aki hasznosnak talált egy különleges képességekkel rendelkező ifjút, és egyik helyi kis háborúból a másikba sodródtam. Láttam felemelkedni és elbukni gyenge diktátorokat, akiknek nevére ma már talán csak a történelemkönyvek emlékeznek, és akiket a népük is örömmel felejtett el, amint karóra került a fejük. Szánalmas emberi vágyak börtönében vergődtek, és önhittségük, ostobaságuk, telhetetlenségük hozta el önnön pusztulásukat.
Kairóban találkoztam a Hassan nevű mágussal. Ekkorra már az elementáris mágia szakértője voltam, különös tekintettel a tűzre: imádtam annak folyton változó, megfoghatatlan szépségét és igazi, ősi erejét. Hassan lenézte ezeknek az erejét. Úgy találta, egyik elemben sincs meg az a hatalom, amivel egy másik ember felett igazi, totális győzelmet arathatunk. Hassan hitvallása szerint nem elég a testet megsebezni, megtörni vagy elpusztítani, hiszen a szellem, az eszme, a harcos odabent ettől még élhet és érintetlen maradhat. Nem, Hassan azt mondta, a lelket kell legyőzni. Az elmét összetörni, a kitartást szétzúzni. Vedd el egy ember álmait, váltsd valóra a legmélyebb félelmeit, urald az elméjét, és nem kell megküzdened vele. Ő maga fog könyörögni a haláláért. Hassan a legkegyetlenebb mágikus hadviselés mestere volt, és én kitanultam a mesterségét.
Emberi léptékkel mérve nem voltam már fiatal, és mégsem jutottam még az életemmel sehová. Volt némi pénzem, a tucatnyi megvívott háború zsoldja, de nem tudtam, mihez kezdhetnék vele. Végül úgy döntöttem, továbbadom a tudást, amit az évek során megszereztem. A világ forrongott, úgy festett, valami minden eddiginél nagyobb és rémesebb közeledik. Azt akartam, hogy a mágusok, az enyéim, képesek legyenek megvédeni magukat, ha arra van szükség. Minden pénzem ráment, de megalapítottam az Afrika Csillagát, egy olyan mágusiskolát, ahol a különleges erő birtokosai megtanulhatták, hogyan védjék meg magukat ebben a forrongó világban.
Élveztem a tanítást, és a dolog üzleti befektetésként is megállta a helyét. A legnehezebb eltitkolni volt, mi is működik az épületben, de ahogy sorra jöttek az új és új mágusok, hogy taníthassanak vagy tanuljanak, úgy gyarapították az iskola védelmét is, mígnem a város egy igazi erődítményévé vált, amit már kilométerekről megérzett minden mágikus lény. Daliás idők voltak, és végre lemoshattam azt a mocskot, amit apám kent az al-Harbi névre. Végre voltam valaki...
A Fátyol felszakadtával minden megváltozott. Tódultak hozzám a tanulni vágyók, az orákulumok tucatnyi vallás világvégéjét jövendölték egyszerre, és hirtelen mindennél fontosabbá vált a hadmágiában való jártasság. Volt, aki csak a családját akarta védeni, mások nyíltan háborúra készültek, én pedig egyre gazdagabbá és gazdagabbá váltam. A világ cafatokra tépte önmagát, Abdul Aziz al-Harbi pedig állt, nézte a pusztítást és azt tette, amit minden okos ember tett volna: meggazdagodott belőle.
Celia Pellát is ebben az időben ismertem meg. Gyönyörű, temperamentumos olasz nő volt, vad és szilaj, akaratos, erős és elképesztően vonzó. Bárkit bármikor az ujja köré csavart, szavára ugrottak a férfiak, mint a kiskutyák. Igazi, veszélyes vipera volt ő, és csak egyetlen ember volt képes megszelídíteni: én. Senki más nem hallhatta, hogyan dorombol kiscicaként, hogyan duzzog, hogyan nevet szívből. Vonzotta őt a hatalom és az erő, és én mindkettőt meg tudtam adni neki. Mindent meg tudtam adni neki, csak egyvalamit nem: előkelő nevet. Az al-Harbi jól csengő név volt a Birodalomban, de új, ellenben a Thorsen-ekkel, Amendolákkal, Pellákkal, Donovan-ekkel és a többi ősi családdal. Szinte nem is lepett meg Celia árulása. Amikor feleségül kértem, szemrebbenés nélkül vallotta be, hogy már Alonso Amendola jegyese. Kikeltem magamból, fenyegetőztem, hogy megölöm Amendolát, hogy Celia csak az enyém és senki másé, de ő felpofozott, az arcomba ordította, hogy őt senki sem birtokolhatja, és eltűnt az életemből. Hosszú évekig nem is láttam.
A tanítás ezután nem szerzett már akkora örömet, mint régen. A világ megkeseredett, kihűlt, nem fűtötte már tagjaimat Celia szenvedélyének tüze. Nem pótolhatta őt a megannyi kreol bőrű, sötét hajú szajha sem, egyikük sem ért fel vele. Nincs még egy olyan nő, mint Celia.
Mire kitört a fajháború, a Birodalom hivatalos mágusiskolájává nőttük ki magunkat, a kezem alól kerültek ki mindazok, akik utána a Mágus Birodalom védelmében, kormányában részt vettek. Minden általam képzett mágus katona is volt egyszersmind. Nem kellett politikai hivatalt vállalnom ahhoz, hogy legyen befolyásom. Úgy gondoltam, és a vezetőség egyet is értett ebben velem, hogy amit a vámpírok meg a mocskos félállatok művelnek, annak egyszer s mindenkorra véget kell vetni. Persze volt egy kisebbség, akik szerint békés megoldást kellett volna minderre találni, de rájuk senki sem hallgatott.
Az iskola egyre inkább megváltozott. Ide járni már a gazdag családok státuszszimbóluma volt, mégsem bántam kíméletesen senkivel.
- Uram! Uram, nem értek egyet. Ha csak megparancsolom, hogy adja meg magát, hol marad a harc becsülete?
A kölyökre néztem. Sötét, göndör haja volt, jóképű legény a déli fajtából. Feszült figyelemmel nézett rám.
- A harc becsülete? - kérdeztem vissza, az meg bólintott - Állj fel, fiam.
A kölyök felkelt, sőt, kijött a katedra elé. Ránéztem.
- Mi szerinted a harc becsülete?
- Az, uram, ha férfiként kiállunk, és legyőzzük az ellenfelet a harcban. Viseljük a sorsunk, becsülettel.
- Mi a neved, fiú?
- Giovanni Pella vagyok, uram.
- Nos akkor, Giovanni Pella... Viseld becsülettel a sorsod.
A kölyök arcába a Pella család címere égett, és a terem megtelt az égő hús bűzével. Giovanni térdre esett és ordított. Nemsokára elhallgatott.
- Vigyétek a gyengélkedőre - mondtam szelíden - Volt becsület Giovanniban? Férfiasan tűrte a sorsát?
Ketten felálltak, és az égett arcú, ájult fiút kivitték a teremből. Senki más nem szólt, nem is mozdult.
- A becsületes bolondok úgy járnak, mint az ifjú Pella úrfi - folytattam - Aki pedig nem kíván a sorára jutni, figyeljen rám és tanulja meg, amit mondok, mert az elme uralma előbbre való minden más mágiánál a harcmezőn.
A vámpírok és vérfarkasok csak bitorolták a mágiát, azt a tiszta erőt, ami csak nekünk, mágusoknak adatott meg a maga teljességében. Egyszerű tolvajok voltak, lopott erővel, lopott időből élve lopott életeket. A Tallini Csata napja bizonyította be végleg, milyen veszélyes is ez a két faj a modern civilizációra. Szenvedélyes hangú beszédet mondtam az akkori vezetőségünk előtt, ecseteltem, hogy csak mi vagyunk születésünktől fogva jogosultak a bűvös erőkre, hogy ők csak gyilkolásra használják, semmi másra, hogy az összes éjszakai teremtmény szívében sötétség lakozik, és kértem őket, kértem a legnagyobb hatalmú mágusokat, hogy adjanak nekem egy hadsereget, hadd pusztíthassam el az éj fajzatait egyszer s mindenkorra... De ekkorra már életbe lépett a Moratórium, a békét biztosító varázsa annak a maroknyi áruló mágusnak, akik nem átallottak a más világból érkezett idegen tündérekkel szövetkezni, hogy vér nélkül írják alá a béke új feltételeit.
Ostoba bolondok... Igazi békét csak tűzzel, vassal és vérrel lehet írni, azt a szívekbe kell égetni, az agyakba vésni mindörökké. A Moratórium lassú, gerinctelen halálos ítélete két olyan fajnak, melyek gyors és kíméletlen halált érdemelnének.
és íme, alig telt el negyven év, máris lázonganak. Máris egyezkednek, kérnek, követelnek, próbálnak a szívünkre, elménkre hatni. Sírnak-rínak, mennyire hiányolják a kölykeiket... Azok talán nem várnák haza a sajátjukat, akik az ő pusztító háborújukban veszítették el? Bűnhődjenek a vámpírok, bűnhődjenek a farkasok. Bűnhődjenek míg csak élnek, aztán haljanak ki egyenként, gyengén, magányosan, haljon meg mind tudva, hogy nincs remény... Vagy hulljon alá az összes a pusztító tűzförgetegbe, égjen porrá a földi pokol emésztő lángjaiban, hogy a szél hordhassa szét hamvaikat végre.
Sem a vérfarkasok, sem a vámpírok nem pihentek az elmúlt negyven évben, de én sem tettem azt. A kezem messzire elér, befolyásom a legtitkosabb helyekre, a legfelsőbb körökig terjed már. Mindenhol van valaki, aki tartozik nekem valamivel, vagy aki csak a parancsomra vár. Ha eljön az ideje, én leszek a Mindenek Ura, és senki sem állíthat majd meg. Beszivárogtam mindenhová, türelmesen, mint az esővíz, és ha eljön az én pillanatom... Az maga lesz a történelem.
De addig még sok a dolgom. El kell taposnom azt a bosszantó Armondo Amendolát, Celia fiát. Nem átallott iskolát alapítani, szinte az enyém mellett, olyan helyet, ahol nem férfiakat, hanem békeszerető senkiket nevelnek... Holtan akarom látni Laura Donovan-t is, az árulót, és az új mesterét, a vérszívó Wittmore-t... A híres vadászt, aki a bőrét féltve menekül, képtelenül arra, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért... A mágusnép szégyene. Az ellenségek sora hosszú, de mind megkapja majd a jussát.
Abdul Aziz al-Harbi vagyok. Nemsokára uradként tekintesz rám.
 


Ezeket a pontokat nem kötelező kitölteni, de sokat segíthetnek a játékostársaidnak abban, hogy hogyan keveredjenek veled játékba.

Pár dolog, amit szeretek az életben: Celia, hatalom, önmaga

Pár dolog, amit utálok az életben: Vámpírok, vérfarkasok, tündérek, Armondo Amendola

Céljaim: Hatalom

Álmaim: Együtt élni Celiával

Félelmeim: Nincsenek

Titkaim: Rengeteg

Play by:

+1 kérdés: Hogy találtál meg minket?

Alap 1TP
30 évnél idősebb mágus +2TP
meghirdetett karakter +2TP
100 éve mágus +10 TP
2 TP mágiára
Ismerősök: Armondo, Crusader

Összesen 17+2 TP

Piszkosul gazdag 1TP
Kéz nélkül 1TP
Csendben 1TP
Duracell nyuszi 1TP
Kombinátor 1TP
Speciális érzék (Rego, Ignem, Mentem) 1TP
11 TP mágiára

Összesen 12 pont

Armondoval való játék után (speciális érzék alapján)
Ignem +1
Mentem +1
Rego +2