Chloe Morgan

Teljes név: Chloe Morgan
Becenevek, álnevek, stb.:
Faj: kiborg
Nem: nő
Születési hely és idő: Washington, 2088.
Jelenlegi tartózkodási hely: New York
Jelenlegi foglalkozás: kém
Rang: hadnagy


Aria Tilmann (Chloe húga)
Mollie Noctua (Chloe lánya)
Curren Noctua (alkalmai partner, Chloe gyermekének apja)


170 cm, átlagos testfelépítésű. A haját vagy kiengedve hordja, vagy praktikus lófarokba kötve. Mosolyvonala alig van, lévén nem nagyon szokása mosolyogni. Ruhatára is az egyszerűségről és az ésszerűségről árulkodik, de a munkájából adódóan nem mindig ő határozza meg, mit húz magára. Az álca nem mindig azt jelenti, hogy fél kiló kormot maszatolt az arcára.


Látszólag egy teljesen érzelemmentes robot, aki csakis a munkájának él. Nincsenek barátai, csak összeköttetései, humorérzéke végképp nincs, nem szokása elérzékenyülni, vagy olyasmikre vesztegetni az idejét, amit nem talál hasznosnak, vagyis szórakozóhelyekre is csak akkor látogat el, ha a munkája megköveteli. Egyenes őszinteségét nem sokan értékelik, ahogy hűvös távolságtartását sem.  


Pici volt. Eszméletlenül pici, ahogy ott csapkodott a szintén pirinyó kezeivel. Hogy lehet valami ennyire gyenge, törékeny, abszolút hasznavehetetlen úgy, hogy én mégsem éreztem iránta megvetést? Hiszen nem jó ez semmire. Persze, ha majd megnő, lehet valaki, de addig mit kezdtem volna vele? Nem lehettem a kiképző tisztje, hiszen még nekem is fejlődnöm kellett. Számomra a munkám volt az első, mindig is az volt. Nem hiába mondtam le az alakváltás képességéről, hogy a beültetett microchippel hatékonyabb eszköze lehessek az MI-nek (azelőtt fel tudtam venni egy macska alakját, de hát ennél haszontalanabb képességről álmodni sem lehetne). Ráadásul egyébként is hátráltatott. Nem csak azért, mert gyerek létére rengeteg odafigyelést próbált kizsarolni magának, de valahogy belsőleg is manipulált. Lelkileg talán? Az orvos mindenféle hormonokra fogta, de ezt is ő okozta, ez kis apró batyu, ami a lehető legrosszabbkor érkezett.
És én sem voltam a megfelelő személy a gondozására. Nem járt volna jól velem, hiszen, ha visszaemlékeztem, milyen is kezdetben az ember... na, nem, azt aztán lesheti. Nem vagyok önhitt, hogy azt higgyem, mindenre képes vagyok. Az ellenfelet sosem szabad lebecsülni. És ami ezt illeti, hát beletört volna a fogam, és akkor rögtön két életet tettem volna tönkre. Az eleve kudarcra ítélt küldetésekbe bele sem szabad kezdeni. Az egyetlen, amit jobb belátásom ellenére tettem ért, az az volt, hogy egyáltalán a világra hoztam. Később persze már ennek a döntésemnek a helyességében is bőven kételkedtem, de akkoriban nem tudtam tisztán gondolkodni. Valahogy mintha fontos lett volna nekem. Annak ellenére, hogy nem lehetett az, hiszen nem is ismertem. Soha egy szót sem váltottunk egymással, tekintve, hogy két értelmes szót nem bírt kinyögni, csak gügyögött és nyálbuborékokat fújt, engem pedig nem képeztek ki az ilyen primitív kommunikáció dekódolására. De azokat, akik az árvaházban dolgoznak, őket már igen. Ott többet kaphat ez a kisember, mint tőlem.
Anyám ezután a döntésem után többé szóba sem állt velem. Eddig sem volt valami fényes a kapcsolatunk, de ezen valamiért végleg megsértődött. Csak azt nem értem, miért. Pedig én szerintem elég érthetően elmagyaráztam neki, hogy azon kívül, ő már túl öreg hozzá, hogy felneveljen egy gyereket, ráadásul nem is tagadta, hogy ebben az esetben mindent megtenne, hogy ,,összehozzon minket és egy boldog családként élhessünk", ahogy ő fogalmazta. Ezt nem hagyhattam, tudtam, hogy úgysem működne. El sem mondtam neki, hova vittem a gyereket.
Apámat soha nem láttam, mivel még a születésem előtt elhagyott minket, és hamarosan új családot alapított. Anyám szerint gyereke is született attól a nőtől, bár én ezt nem láttam különösebben fontosnak.
A gyerek apjához értelemszerűen nem fordulhattam. Nem is tudtam, ki ő. Egy bárban találkoztam vele, és a nevét is csak azért tudtam, mert amíg a mosdóban volt, megnéztem az igazolványát, és gyorsan utánanéztem, hogy fekete listás-e, mert akkor természetesen tabu. Aztán mivel erre utaló információt nem találtam róla, úgy véltem, tökéletesen megfelel arra az éjszakára. Addigra már tökéletesen kiismertem, hogyan is működik ez a dolog. Azt soha nem értettem, egyesek miért látnak érzelmi vonatkozásokat egy szimpla nemi aktusban. Én ugyanolyan szükségletként tekintettem rá, mint a táplálkozásra. Éppen ezért kéthavonta egyszer kerestem egy alkalmas hím egyedet, hogy ezt a biológiai szükségletem is kielégítésre kerüljön. Utána már nem voltam kíváncsi rájuk.
-Hogy akarja elnevezni a picit? - kérdezte az intézményvezető, amikor a babát már elvitték, én pedig indulni készültem.
-A vezetékneve Noctua - válaszoltam szárazon, mivel nem volt nehéz utánaszámolni, melyik is lehetett az apja.
-És a keresztneve?
Vállat vontam.
-Azt magukra bízom.



Pár dolog, amit szeretek az életben: kemény munka

Pár dolog, amit utálok az életben: lazaság

Céljaim: az MI jobbkezének lenni

Álmaim: a micsodáim?!

Félelmeim: az csak a gyengéknek van

Titkaim: azok is maradnak