Lionel Sheperd

   

   Teljes név: Lionel Abraham Sheperd
   Becenevek, álnevek, stb.: Lio, Little Wolf
   Faj: vérfarkas
   Nem: férfi
   Születési hely és idő: Buffalo, 2008.10.25.
   Jelenlegi tartózkodási hely: Ennadal környéke, Kanada
   Jelenlegi foglalkozás: politikai aktivista ?
   Rang: -
   Falka: Phéta Tanka

Aktuális adatok, játékok, kapcsolatok, stb.
     

Francis "Black Wolf" Archer, vérfarkas, mentorom, átváltoztatóm és alfám.
A falkám tagjai.
   

Első ránézésre egy egyszerű ember, aki talán jobban szereti a vadregényes dolgokat, mint az átlag. Öltözéke általában az amerikai farmerek stílusjegyeit viseli magán, bár azért a cowboykalap és -csizma nem jellemző rá. Külseje ápolt a szakáll és
bajusz ellenére is.
Farkas alakban bundája fekete.
   

A vad természetét erős korlátok között tartja, hiszen gyakran jár emberek és más lények között. Éppen ezért a viselkedése visszafogott, gyakran tűnik kissé kimértnek, vagy túlzottan tartózkodónak. Igyekszik megfontolni a szavait és a mozdulatait.

   

Olyan környéken születtem, ahol az indián hagyományok, az indián kultúra az élet része lehetett gyerekkoromban. Nem tudok róla, hogy az őseim között lettek volna indiánok, de nem tartom kizártnak sem. A szüleim annyit tudtak, hogy a család apai ága itt élt régebben, de elköltöztek egy időre (pár generációra) déli vidékekre. A szüleim voltak azok, akik visszaköltöztek, még a születésem előtt, mert apám itt kapott egy igen jó munkaajánlatot. Ekkor már volt egy fiuk, Patrick Thomas.
Indián eredet ide vagy oda, engem kiskoromtól vonzott az indián kultúra, és a szüleim ezt nem ellenezték, sokat jártunk közösen, majd pedig később, amikor elég nagy lettem, én egyedül az indián közösségi házba.
Hamar akadt mentorom is, Francis "Black Wolf" Archer személyében. Őt a közösség minden tagja igen tisztelte, és sokat foglalkozott a fiatalokkal. Engem is befogadtak, megkaptam a Little Wolf nevet, és rengeteget ugrattak, mert szerintük valami oroszlánosat kellett volna inkább, de az nem hagyományos indián név, és hogy én vagyok az oroszlán, akik juhokat terel. SOk nevetéssel teltek a napok. Francis oktatott minket a régi legendákra, de gyakorlati ismeretekre is, mint például az íjászat. Ahogy cseperedtem, sokat jártunk túrázni Francis-el és a többi fiatallal. Közben az élet egyre nehezebb lett a Földön, és a vidékünkön is. A kiszámíthatatlan időjárás rengeteg anyagi kárt okozott, és emberéleteket is követelt. Tom meteorológusnak készült, én pedig agrármérnöknek, hogy segíthessünk a földijeinken.
2024 kora őszén egy újabb túrára indultunk a fiúkkal. AZ előrejelzés szerint a hét végére megint valami ronda vihart jósoltak, de a péntek délután és a szombat délelőtt még békésnek ígérkezett. Mi pénteken kora délután elindultunk, és úgy terveztük, hogy este már haza is érünk, mire Tom megérkezik a hétvégére az egyetemről.
A vihar az erdőben csapott le ránk, jóval korábban érkezett, vagy kitört, nem tudom pontosan. Hirtelen lett a szél orkánerejű, és mire észbe kaptunk már egy öles fát csavart ki nem messze tőlünk. A következő pár órára nem emlékszem. Akkor azt mondták nekem, hogy egy letörő faág fejbe vert és elájultam. Most már tudom, hogy Francis ütött le, mint még két másik fiút is. A többiek mind vérfarkasok voltak, így felkapták a három embert és egy közeli barlangig szerencsésen eljutottak velünk, de jobbnak látták nem megmutatni, hogy mire képesek.
Két napig lapultunk a barlangban, míg odakinn tombolt az ítéletidő. A hőmérséklet fagypont alá süllyedt. Soha életemben nem fáztam annyira még, pedig gyújtottunk tüzet.
A vihar hétfő délutánra elállt, de csak kedd reggel tudtunk visszaindulni, mert az erdei talaj addig járhatatlan volt. Mire hazaértünk mindenki úgy nézett ki, mintha sárdagonyázott volna, akár egy disznó. De nem ez volt a legnagyobb gondunk. Ahogy közeledtünk a településhez, egyre nyilvánvalóbb volt, hogy hatalmas a pusztítás. Egyre több használati tárgy hevert az erdőben. Először csak nylonzacskó foszlányok, aztán egy törött szék, tetőcserepek, hullámlemez, ruhák ... az első holttestet Francis fedezte fel egy fán lógva. Találtunk aztán még többet is. Az erdő szélén már teljes háztetők, kerítések, és egy autó is volt a fák között. Ekkorra már mindenki rettegett, hogy mit is találunk otthon. Nos, gyakorlatilag nem találtunk semmit. A település a földdel vált egyenlővé. Pár túlélő lézengett önkívületi állapotban a romok között.
A szomorú számadás nagyjából egy hét múlva készült el: a település lakóinak tizede menekült csak meg nagyjából, a többiek valószínűleg meghaltak, bár igen sok holttest nem került elő. A szüleim és a bátyám holttestét sem találtuk sehol, de a házunk olyan mértékben megrongálódott, hogy nem volt kétséges, mi lett velük. A falak maradékán találtunk vérnyomokat.
Felmerült bennem, hogy máshol próbálok majd új életet kezdeni, de csak itt voltak ismerőseim. A túrára elindult fiúk mind túlélték, de a nagy részük velem együtt elárvult. Mivel a vihar máshol is hatalmas károkat és pusztítást okozott, kirendeltek hivatalból nekünk gyámot, de szegénynek alig volt ránk ideje. Francis lett apánk helyett apánk, mindenkinek.
Engem az egész közösség támogatott, hogy valóban továbbtanulhassak. Mire egyetemre mentem, már tudtam, hogy továbbra is Buffalo lesz az otthonom.
Az egyetem elvégzése után hazatértem, és a helyi gazdáknak segítettem, hogy a szélsőséges időjárási körülmények közepette mégis legyen valami termés minden évben. Francis és a fiúk örömmel visszafogadtak, újra túráztunk rendszeresen. De mintha ők valahogy megváltoztak volna, igaz csak belülről. Kinézetre viszont egyáltalán nem, bár páran közülük jelentősen sokat izmosodtak.
Francis sokat foglalkozott velem, és sokat beszélgettünk a természetről, és arról, hogy az emberek mennyire ki vannak szolgáltatva már az időjárás szeszélyeinek. Eddigre világszerte hullottak szét a civilizációk, járványok pusztítottak. Éreztem, hogy Francis akar tőlem valamit, de még nem bökte ki, hogy mit, én meg nem erőltettem.
Aztán eljött a nap, amikor lehullt a Fátyol. Nem tudom leírni azt a döbbentet, és félelmet, amit aznap éreztem. Kiderült, hogy Francis, és a fiúk és a település elég sok tagja vérfarkasok. Francis az alfa, és igazából engem akart meggyőzni róla, hogy önként csatlakozzak, csak valahogy nem  érezte, hogy hajlanék rá. A kapcsolatunk erősen megromlott ekkor, egy ideig szóba se álltunk egymással, legszívesebben eltűntem volna a környékről, de a világban akkora volt a felfordulás, hogy nem mertem útnak indulni. Aztán kapcsolatba kerültem egy szervezettel, akik azt ígérték, hogy Európába, az újonnan alakuló tündér területekre tudnak szöktetni. Megállapodtunk, megszerveztük a szökésemet. Egy napot késtünk. Előző este lett telihold, és Francis megmart.
Ettől persze sem ő sem a hely nem lett nekem kedvesebb, és másnap ott voltam a megbeszélt helyen, el akartam tűnni a környékről. A csapat nem jött rá, hogy megváltoztam, és elvittek magukkal. Meglepő módon a tündér-átjáró is befogadott, talán mert a szándékaim nem voltak ellenségesek, én tényleg menekültem. A másik oldalon azonban percek alatt kiderült, mi is van velem, s majdnem megöltek. De végül rájöttek, nem tehetek arról, ami történt, és mégis menedéket kaptam. Igen szoros pórázon tartottak, alapjában csak áttételesen, de néha szó szerint is, amikor rám tört a farkastermészetem és nem tudtam megfékezni. Évekbe telt, mire képes voltam felügyelet nélküli életet élni, de én is kitartottam és az őrzőim is. Közben végig dolgoztam, ugyanúgy segítettem a helyi gazdáknak, mint otthon.
Egyre több szabadságot élvezhettem, és belevetetem magam a munkába. A farkas énemet elnyomtam, amennyire tudtam, de ez azért sok feszültséggel járt. Néha egy-egy lakatlan területen átváltoztam és kitomboltam magam. A másik gond az volt, hogy iszonyatosan magányosnak éreztem magam. Néha gondoltam a hazatérésre, de ekkor kitört a vámpír-vérfarkas háború, és újra eltávolodtam érzelmileg a fajomtól. A varázs életbe lépett, a háború lezárult, és én örültem, hogy valószínűleg soha többet senkinek nem jut az a sors, ami nekem, de ettől nem éreztem jobban magam. Az enyhülés jól jött, némi reményt adott mindenkinek.
2092-ben Liszabonban jártam, és egyszer csak az utcán ott állt velem szemben Francis. Mind a ketten lefagytunk jó pár másodpercre. "Az égre, kölyök, azt hittem meghaltál!" nyögte ki, és láthatóan örült, hogy lát. Én viszont roppant mód be voltam tojva, mi tagadás. De a félelmen kívül más is munkált bennem. Olyan mértékben vonzódtam Francishez, ahogy még soha senkihez. Legszívesebben nyüszítve bújtam, volna hozzá. A félelmem is elmúlt, mert rájöttem, hogy tökéletes helyen találkoztunk, itt nem árthat nekem, mert akkor magát keveri bajba. Végül leültünk egy utcai árusnál, és némi tea mellett (az alkohol jól esett volna, de inkább nem kockáztattunk) elkezdtünk beszélgetni.
Hogy mi lett a beszélgetés vége? Nos, csapot-papot otthagyva visszamentem vele a falkához, annak ellenére, hogy őszintén megmondta, a szökésért meg fog büntetni. A csapat már Kanada területén élt, Ennadal környékén, de amikor beléptem közéjük mégis úgy éreztem, mintha hazaértem volna, és lelkem egy darabja most egyesül velem sok év után.
Az első pár napban ismerkedtem, beszélgettünk, sokan a nyakamba borultak. Megint jöttek a viccek az elveszett báránykáról, akinek oroszlán a neve, de egyébként farkas, és így tovább. A büntetésről szó nem esett, de engem értelemszerűen idegesített a dolog. Végül nem bírtam tovább a tipródást és rákérdeztem Fracisnál. Ő pedig csak erre várt, hogy komolyabban beszéljen velem a problémáról. A fenyítés szokásos menete az, hogy a falka tagjai előtt az alfa jól elveri a delikvenst, ami még rendben is lenne, de nem üthetek vissza és nem is védhetem magam. A kérdés az, hogy mikor leszek erre képes. Mi tagadás voltak kétségeim, pedig addigra már meg akartam felelni a szabályoknak, mert iszonyú jó volt közöttük lenni. A kérdést elnapoltuk.
Pár nap múlva Francis a kezembe nyomott egy hátizsákot, rajta is volt egy, és elindultunk az erdőbe gombát, gyógynövényeket, fakérget gyűjteni. Jó messze eltávolodtunk a tábortól, a zsák lassan megtelt. Ekkor Francis megállt, szembefordult velem, és csak annyit mondott: most megverekszünk. Tudtam, hogy van valami hátsó szándéka ezzel a túrával, de nem sejtettem mi. Viszont ő volt az alfa, meg persze sokkal erősebb, szóval tudtam, hogy ha ő verekedni akar, akkor itt bunyó lesz. Mikor látta rajtam a zavart, elmagyarázta, hogy itt és így, még visszaüthetek. Ettől a  végeredmény nem lesz más, mint a falka előtt, de legalább tisztába kerülhetek magammal. Nem akarom részletezni a bunyót, durva volt, nagyon fájdalmas, és roppant tanulságos. Francis módszeresen addig vert, amíg nem tudtam már ellenállni, és még egy kicsit tovább. Eljuttatott abba az állapotba, amibe egy velem egykorú, falkában nevelkedett farkas magától is el tud jutni. Aztán együtt megvártuk, amíg meggyógyulok annyira, hogy saját lábamon visszajussak a táborba. Pár nap múlva túlestem a büntetésen, és minden elsimult.
Ekkor derült csak ki, milyen feladatokat szán nekem Francis, és a falka. Szükségük volt rám, mint valakire, aki eligazodik a birodalmon kívüli világban, és vannak ott ismerősei, barátai. A farkasok ki akartak lépni az elzártságból, amit annak idején maguk választottak. Persze nem minden falka gondolkodott így, de minden falka szenvedett a kölykök hiányától. Viszont az én, és sok más erőszakkal beharapott tag példája mutatta, hogy ez nem teljesen jó megoldás. A farkasok pedig megpróbálták megmutatni, hogy képesek változni.

Mostanság, amikor nem vagyok a falkával, a világot járom, gyakran tartok előadásokat, ahol elmesélem a történetemet. Aki érdeklődik, azt meghívom, éljen egy ideig velünk, még emberként, de a falkában. Páran már eljöttek, és kölcsönösen sikerrel vettük az akadályokat.
Vannak a terven ellenzői is. Farkas körökben is van, aki megfúrná ezt, de vámpír oldalról meg kifejezetten ellene dolgoznak. Soha nem vagyok biztonságban, ha kilépek otthonról, de ezt én vállalom, ez az én "keresztem".


   Pár dolog, amit szeretek az életben:
erdő, holdfény, a falka, a frissen sütött házi kenyér illata

   Pár dolog, amit utálok az életben:
vámpírok, kiborgok, aszály és egyéb természeti katasztrófák, tökfőzelék

   Céljaim:
Elérni, hogy a tanács feloldja a varászt, és újra lehessenek kölykök a falkákban
   Álmaim:
Saját kölyköt nevelni.

   Félelmeim:
Hogy kihalunk egyszer majd ...

   Titkaim:

   Play by: Ben Affleck

Alap TP: 1
100. reag +1 TP
200. reag +1 TP
300. reag +1 TP

Összesen 4 TP


Mint a villám
Ösvényjáró
Informátor hálózat 2

Elköltve 4 TP
Maradt: 0TP