Laney Reed

Teljes név: Laney Reed
Becenevek, álnevek, stb.:
Faj: Alakváltó
Nem: Nő
Születési hely és idő: Caracas, 2093.
Jelenlegi tartózkodási hely: Huerto (egy Caracastól nem messze található aprócska falu)
Jelenlegi foglalkozás: kereskedő
Rang:



Talán annak tudható be, hogy anyjától nem csupán sötétbarna szemszínét örökölte, hanem alakváltó képességként a kolibri formát is, de nem kimondottan magas, alig éri el a 155 centit. Ehhez átlagos testalkat járul, és ruganyos léptek, mivel rengeteget szokott a természetben barangolni. Átalakulva nagyjából 5 cm, testét puha tollazat fedi, ami felül, a háti oldalon halvány zöldes-zsömleszínű, alul, a hasánál pedig fehér.


Alapjában véve nagyon barátságos, mivel ahhoz szokott hozzá, hogy körülötte mindenki ismer mindenkit, és még a távolabbi szomszédok is olyanok, mintha családtagok lennének. Viszont nem kimondottan bátor. Sőt, mondjuk ki, borzasztó gyáva tud lenni. Ennélfogva az idegenekkel kissé bizalmatlan tud lenni, még ha nem is áll szándékában megsérteni őket, olyan helyekre pedig, ahol még sosem járt, vagy be sem teszi a lábát, vagy lehetőleg visz magával társaságot.


Még akkor költöztünk Huertoba, amikor én tíz éves voltam. Sosem élhettünk nagylábon, de apám úgy vélte, hogy itt jobb sorunk lehet, hiszen errefelé hihetetlen mérető erdők terültek el, ahol bőven akadt élelem is, így legalább az éhezéstől nem kell majd félnünk soha. Nem hiába nevezték el ezt a picike települést Huertonak (Gyümölcsöskert). Minél mélyebbre merészkedett az ember, annál többet talált áfonyából, szederből, szamócából, de még akár mézet is találhatott, ha elég szemfüles volt. És anyám az volt. De hát mi másra is számíthatnánk egy kolibritől? Könnyedén el tudott igazodni a növények közt, és engem is már kiskoromtól fogva tanítgatott, mi az, ami ehető, és mi mérgező, mivel lehet gyógyítani a gyulladásokat, csípéseket, égéseket, meg miegymást, melyik virágot érdemes leszedni, mert sokáig fog díszelegni, anélkül, hogy elhervadna, és melyiket ajánlatosabb inkább elültetni, vagy inkább hozzá sem nyúlni. Gyorsan tanultam, és az is hamar kiderült, hogy miért.
Az egyik erdei sétánk alkalmával felmásztam egy magas fára, hogy közelebbről tanulmányozhassak egy méhkaptárt, hogy vajon mennyire lehetne biztonságosan mézet szerezni belőle. Anyám odalentről biztatott, hogy sikerülni fog, én viszont már így is féltem, hogy a végén még lepottyanok, vagy az egyszerűség kedvéért az egész fa kidől laneystől együtt, de ahogyközeledtem a kaptárhoz, és egyre erősödött a szerintem kimondottan vérszomjas döngicsélés rémisztő hangja, már visszafordíthatatlanul eluralkodott rajtam az ijedelem, és anélkül, hogy hátranéztem volna, elkezdtem visszafelé kúszni. A következő pillanatban pedig, egy elvétett lépés miatt, iszonyú sebességgel zuhantam a föld felé.
Aztán történt valami. Valami furcsa villanás. Csak annyira emlékszem, hogy már nem tartottam akkora ostobaságnak, hogy olyan eszeveszett lendülettel kalimpáljak a karjaimmal. Karok voltak azok egyáltalán? De mindez csak pár másodpercig tartott, aztán zuhantam tovább. Végül fájdalmas nyekkenéssel meg is érkeztem, de pár karcoláson és egy kificamított bokán kívül semmi bajom nem esett. Csak jópár kérdést megválaszoltam.
Idővel megtanultam kezelni ezt az adottságot (amit mások átokként fogtak fel), már nem csupán véletlenszerűen, és akkor is csak pár másodpercre tudtam megőrizni kolibri alakomat. Viszont a vihar! A vihart sosem szerettem, de mióta párszor elkapott átváltozva, szabályosan fóbiává vált, hiszen a széllökések ide-oda rángatnak, a villámok is rémisztőbbnek hatnak, az esőcseppeknek meg bizony súlya is van, mintha valaki egyfolytában pöckölgetne, ami nem kimondottan kellemes, amikor az ember (madár) próbálna a levegőben maradni. Arról nem is beszélve, hogy milyen nehéz olyankor a tájékozódás. Igaz, már felnőttem, de ha a vihar, főleg, ha még villámlik is, képes teljesen ledermeszteni. Ilyenkor muszáj valami legaláb látszólag biztonságos helyre bújnom, ami minél kiseb, zárt hely (asztal alá, szekrénybe, bárhova). Nehéz volt hát, miután a szüleim egy autóbalesetben meghaltak. Miután az elvesztésük miatti fájdalom enyhülni kezdett, szembe kelett néznem a ténnyel, hogy egyedül maradtam. A házunk ugyan kicsike, de így egyszál magamban óriásinak tűnt. Főleg, amikor dörögni kezdett az ég...


Pár dolog, amit szeretek az életben: virágok, csend, nyugalom

Pár dolog, amit utálok az életben: vihar, sötétség

Céljaim: levedleni a Gyáva Oroszlán bundáját

Álmaim: soha ne legyen szükség rá, hogy le kelljen vedleni a Gyáva Oroszlán bundáját

Félelmeim: akad egy pár...

Titkaim: nem nagyon akadnak, azt meg úgysem mondom el, ki törte el a vázát, úgyis olyan régen volt már...

Alap TP: 1

Az egy szem TP-met el is költeném, hogy olyan legyek, mint a villám, vagyis az átváltozás egy másodperc alatt tudjon lezajlani.